Hogyan próbálja az Európai Unió a magasan képzett, EU-n kívüli szakembereket Európába vonzani? Mely országok adják ki a legtöbb engedélyt, és mi a helyzet hazánkban?...
A 19-29 év közötti dolgozók 50 százaléka stabilnak érzi a munkahelyét, a fiatalok 43 százaléka szerint meg is becsülik a munkahelyén, 49 százalékuk pedig szereti a munkáját, míg a megkérdezettek 37 százaléka kipróbálná a külföldi munkavégzést - közölte a K&H szerdán harmadik negyedéves felmérése alapján.
A K&H ifjúsági index felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezett 19 és 29 év közötti dolgozó fiatalok 13 százaléka nem érzi igazán stabilnak a foglalkoztatását és 5 százalék azok aránya, akik nagyon bizonytalannak látják a jövőjüket jelenlegi cégüknél.
A fiatalok 43 százaléka szerint kifejezetten vagy eléggé megbecsülik a munkájukat, miközben a válaszadók 16 százaléka úgy érzi, hogy nem igazán vagy egyáltalán nem becsülik meg a munkahelyén. A 19-29 éves korosztályhoz tartozók 20 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna új munkát, ha elveszítené a jelenlegit.
A felmérésben résztvevők 49 százaléka szereti a munkáját, míg a válaszadók kicsit több mint 34 százaléka közömbösen tekint arra, amit a munkahelyén csinál, és nagyjából 8-8 százalék azok aránya, akik kisebb vagy nagyobb mértékben elégedetlenek a munkájukkal.
A vizsgált korosztály két csoportra oszlik a külföldi munkavállalás tervezését tekintve: a 19 és 25 év közé esők 52 százaléka fontolgatja, hogy Magyarországon kívül kezdi el aktív munkavállalói pályáját, miközben a 26-29 évesek körében csak 17 százalék ez az arány; a teljes 19-29 éves korcsoporton belül az átlag 37 százalék.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A közlemény szerint a felmérés azt jelzi, hogy a fiatalok nagy része szereti a munkáját, de a külföldi tapasztalatszerzés vonzó alternatíva maradt.
A K&H 2012 utolsó negyedévében indította el a 300 ember megkérdezésével zajló, nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, valamint 2016 óta a gazdasági aktivitás szerint a 19-29 éves korosztályt reprezentáló felmérést. A 2025 harmadik negyedévére vonatkozó kutatás 2025. szeptember 1-9. között készült.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







