Elvették a nyugdíját, pedig csak 30 ezerrel tartozott

Pénzcentrum
2014. május 13. 18:14

Újabb uzsora-bűncselekményre derített fényt a rendőrség. A presszós-uzsorások még a tartozó bankkártyáját, sőt, nyugdíját is elvették.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrse uzsora-bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy tiszarádi házaspár ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 45 éves férfi és 41 éves felesége egy helyi presszóban a vendégek egy részének az elfogyasztott italt hitelbe adta, melyre kamatot számoltak fel. A nyomozás jelenlegi állása szerint volt olyan sértett, akinek a bankkártyáját maguknál tartották, és egy húszezer forintosra nőtt italszámla fejében az illető teljes nyugdíját elvették.

A rendőrök 2014. május 12-én őrizetbe vették a gyanúsítottakat és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Te is kérheted bankszámlára a nyugdíjadat!

Sok nyugdíjas nem tudja, hogy kérheti, hogy nyugellátását lakossági folyószámlára utalja a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ezt egy B04 nevű nyomtatványon lehet kérelmezni, ami az ONYF honlapjáról tölthető le, a kérelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz kell benyújtani, illetve megküldeni. A bankszámlára utalást akkor is lehet kérni, amikor valaki nyugdíjba vonul.

Fontos tudni, hogy ha az ellátást valamely pénzintézethez folyósítják, a lakcím (tartózkodási hely) változását - a levélküldemények kézbesíthetősége érdekében - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak be kell jelenteni. A nyugdíjasoknak figyelniük kell arra is, hogy más (például gyermek, unoka, családtag, stb.) számlájára nem kérhetik nyugdíjuk utalását, ez csak saját- vagy társszámlára lehetséges.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58