10 °C Budapest

Milliárdokért szippantja fel a lakásokat az állam

Pénzcentrum
2011. június 17. 12:32

Az árfolyamrögzítési kérelmeket a legkorábban késő nyártól fogadhatják a finanszírozók, köztük a pénzügyi vállalkozások, s legkésőbb október 1-jétől a Nemzeti Eszközkezelő is működni fog, az ehhez szükséges törvényi rendelkezések várhatóan július közepéig megszületnek. A hitelezés bővülése a növekedési cél elérésének is fontos feltétele, ezen a kormány folyamatosan dolgozik - nyilatkozta Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.

A Nemzeti Eszközkezelő működésében a szociális szempontok lesznek irányadóak, azoknak a családoknak nyújt majd segítséget, akik önerejükből nem képesek a lakhatásukról gondoskodni, például, mert az egyik vagy mindkét kereső elveszítette a munkáját, emiatt késedelembe estek, s ingatlanjukat a bank potenciálisan elárvereztethetné.

 


Az eszközkezelőnek legkésőbb október 1-jén meg kell kezdenie működését, mivel akkor lép hatályba a 2 százalékos kilakoltatási kvóta, akkortól merülhet fel szociális probléma egyes családok esetében. Az eszközkezelő működésére vonatkozó részletes szabályok kidolgozását július 31-re várja a kormány az ezért felelős minisztertől - mondta Nátrán Roland.

A kényszerértékesítés 100-110 ezer 90 napon túli késedelembe esett hiteladóst fenyeget, a kvótarendszer azonban korlátozza azoknak a családoknak a számát, akik a kényszerértékesítés veszélyével szembesülnek - mutatott rá az államtitkár. Az idei utolsó negyedévben a lakásfedezetek 2 százalékát értékesíthetik a bankok, vagyis a moratórium feloldása legfeljebb kétezer adóst érinthet, s ezeknek is csak egy része nem tud önerőből a lakhatásáról gondoskodni. Nátrán Roland szerint azonban nem biztos, hogy a bankok kitöltik a kvótát.

 


Az eszközkezelőnek az idén várhatóan mintegy 5 milliárd forintot kell ingatlanvásárlásra fordítania kétezer lakás diszkontáron történő megvásárlása esetén, figyelembe véve, hogy az átlagos ingatlanérték 7 millió forint, s a lakások teljes értéke így maximum mintegy 14 milliárd forint lehet- mondta a helyettes államtitkár. A kvóta emelkedésével a következő évben elvileg legfeljebb 12 ezer esetben kell beavatkozni, így az idei potenciális költségvetési teher három-négyszeresével lehet számolni jövőre. Az ezzel kapcsolatos döntést a kormány, illetve az Országgyűlés a jövő évi költségvetés tárgyalásakor fogja meghozni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A pénzügyi stabilitási szempontok valóban fontosak, a kormánynak azonban ezen túl egyéb szempontokat is figyelembe kell vennie, nem engedheti, hogy családok tömegesen kerüljenek az utcára - reagált a helyettes államtitkár a jegybank közelmúltbeli javaslatára. (Az MNB szerint a bankszövetséggel kötött ötpontos megállapodás néhány eleme pénzügyi stabilitási kockázatokat hordoz, illetve tovább rontja a bankok hitelezési képességét, ezért azt tartaná jónak, ha az árfolyamrögzítési lehetőség csak a szociálisan rászorulókra és a fizetési nehézségekkel küzdőkre terjedne ki, a negyedéves árverezési kvótát pedig 5-10 százalékra emelné.)

 


A helyettes államtitkár elmondta: a kvótarendszer nemcsak szociális szempontok miatt fontos, hanem az ingatlanpiac védelme miatt is. Magyarországon a nyugat-európai átlagnál is magasabb a lakástulajdonnal rendelkező családok aránya, a kvótarendszer pedig segít megelőzni, hogy a lakások értéke hirtelen nagymértékben csökkenjen. A kormány ezzel védi a magyar állampolgárok tulajdonát, ami az államnak feladata is.

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?