0 °C Budapest

A pénztárak még reménykednek

Pénzcentrum
2006. június 21. 13:00

Magyarország öt legnagyobb pénztári szövetsége közös javaslatot fogalmazott meg a pénztári jogszabályokat érintő módosításokra, valamint kifejezték arra vonatkozó szándékukat, hogy a Kormánnyal közösen egy olyan szabályozási, adózási környezetet dolgozzanak ki, amely előnyös mind a pénztári tagok, mind a pénztári ágazat, mind pedig a költségvetés számára.

Magyarország öt legnagyobb pénztári szövetsége közös javaslatot fogalmazott meg a pénztári jogszabályokat érintő módosításokra, valamint kifejezték arra vonatkozó szándékukat, hogy a Kormánnyal közösen egy olyan szabályozási, adózási környezetet dolgozzanak ki, amely előnyös mind a pénztári tagok, mind a pénztári ágazat, mind pedig a költségvetés számára.

A pénztárak képviselői egyetértenek a Kormánnyal abban, hogy a költségvetés egyensúlyát minél hamarabb helyre kell állítani. Azonban nem értenek teljes mértékben egyet a pénztárakat érintő intézkedésekkel. Ezért közösen több javaslatot fogalmaztak, meg és mihamarabb fel szeretnék venni a kapcsolatot a Pénzügyminisztériummal. Lássuk, tehát mit gondolnak Ők a reformokról!

A képviselők véleménye szerint a munkáltatói kedvezmények drasztikus csökkentése alapjaiban rengeti meg a nyugdíjpénztári tagok bizalmát a hosszú távú megtakarítások értelmében és az állam szavahihetőségében. A munkaadók a meg növekedett terhek miatt valószínűleg nem fognak dolgozóiknak támogatást nyújtani és ez által az egész rendszer instabillá válhat. Ezért a pénztárak képviselői azt javasolják, hogy a pénztárakra vonatkozóan külön-külön a minimálbér 60 százaléka, együttesen pedig a minimálbér 80 százaléka legyen a munkáltatói kedvezmény felső határa.

A képviselők aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a piactól független árszabályozás azzal járna, hogy az alacsony összeget befizetők terheit a tényleges megtakarítóknak kell majd fizetniük. Ezért az eredeti elképzelés helyett, a pénztárak egy, a piaci ártól (az elmúlt év átlagos teljes díjterhelésének 20 bázisponttal növelt összege) való maximális felfelé irányú eltérést javasolnak.

A pénztárak hisznek a piac önszabályozó rendszerében, ezért egy olyan törvénymódosítást támogatnak, amely a fedezeti tartalék javára a pénztárak a tagdíj, illetve tagdíjcélú támogatásból legfeljebb a PSZÁF által közzétett éves átlagos pénztári fedezeti alap terhelésénél maximum 2 százalékponttal magasabb levonást eszközölhetnek majd, a maradék összeget pedig a tagok fedezeti számláján kötelesek jóváírni.

A magyar pénztárszövetségek hisznek abban, hogy szakmai egyeztetésekkel olyan végeredmény alakítható ki, amely jelentős mértékben hozzájárul a költségvetés egyensúlyba hozásához.


PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 11:29