Első alkalommal fordult elő, hogy a betéti kártyával történő fizetés volumene megelőzte a készpénz használatát Nagy-Britanniában. A felmérések szerint 2010 augusztusának végéig a kártyával történő fizetés elérte a 272 milliárd fontot, míg ezzel szemben a készpénzben történő tranzakciók összege csak 269 milliárd fontra rúgott.
Sandra Quinn, az angol pénzmozgásokat figyelő szervezet kommunikációs igazgatója elmondta, a készpénz manapság sok brit fogyasztónak túl ormótlan fizetési mód, még a kis összegű vásárlások esetében is jobban szeretik a vásárlók a plasztik kártyát használni.
Idén a III. negyedévben 71,9 milliárd fontot költöttek a brit betéti kártya tulajdonosok, ami az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz viszonyítva 10%-os emelkedést jelent. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy 1,6 millióval több tranzakciót hajtanak végre naponta a kártyatulajdonosok. A felmérések azt is közölték, hogy a betéti kártyákat háromszor többen használják, mint a hitelkártyákat. A fizetési tanács adatai szerint a hitelkártya-költés 2005 óta csak 5%-kal növekedett.
A Magyarországon szinte ismeretlen, de az angolszász pénzügyi kultúrában ez idáig elterjedt, fizetésre szolgáló csekkek piaca is hanyatlani látszik. Az utóbbi évben ugyanis 104 millióval kevesebb csekket állítottak ki a fogyasztók. A fizetési tanács tervei szerint, ha ez a tendencia tovább folytatódik, akkor 2018 októberéig végleg kifuttatják a csekkek használatát, és kivonják őket a piacról.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








