Az Otthon Start program továbbra is ösztönzi a hitelfelvételi kedvet, ami rekordmagas szinten stabilizálódott.
Hány éves kortól van szüksége egy fiatalnak bankszámlára, bankkártyára, egyáltalán mikor sétál ügyfélként egy bankba? Egy új kutatás szerint egyre tudatosabbak pénzügyek terén a fiatalok, az is kiderült, mennyi pénzt takarítanak meg, és mire gyűjtenek.
A K&H Bank jóléti-index kutatása szerint a 19 és 26 év közötti fiatalok 83 százalékának van bankkártyája, 74 százalékuknak saját folyószámlája is. A többi banki szolgáltatást elenyésző mértékben veszik igénybe: hitelük, banki megtakarításuk, életbiztosításuk és befektetésük keveseknek van. Pedig a trend azt mutatja, hogy egy részük igenis takarékoskodik: csupán 31 százalékuk nem tesz félre soha semmit, ez az arány 2014-ben még 38 százalék volt. A megtakarítók legnagyobb része lakásra gyűjt, majdnem ugyanennyien cél nélkül, vésztartalékot képeznek. Lássuk, hogy mi jellemzi a fiatalok pénzügyi attitűdjeit, hogyan változott a trend a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő hét éves fennállása óta.
- mondja Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. A K&H-nál úgy látják, hogy nő az igény a fiatalok körében a számlanyitásra, hiszen sokuknak a zsebpénz, az ösztöndíj, a diákmunkából származó jövedelme is ide érkezik. Ezért nem véletlen, hogy jóléti-index felmérése szerint a banki termékek közül egyértelműen a bankkártya (83%) és a folyószámla (74%) vezet a fiatalok körében. Lakáshitele jellemzően csak a 26 éven felülieknek van, a fiatalabbak nem vesznek fel kölcsönt és nem fektetnek be. Érthető is, hiszen a 26 év alattiak átlagosan 71 ezer forintot keresnek és ez az összeg jelentősen csak 26 éves kor felett ugrik meg: ekkor 99 ezer forint a jövedelmük. A diákok átlagkeresete ennél jóval alacsonyabb, 28 ezer forintról számoltak be.
Arra a kérdésre, hogy van-e megtakarítása, a megkérdezett fiatalok 37 százaléka válaszolt igennel. A megtakarító fiatalok 21 százaléka tudatos ebben a kérdésben: ők már hónap elején félreteszik a kitűzött összeget. A hónap végén maradó összeget 19 százalékuk nem költi el azonnal, hanem elteszi. 29 százalékuk alkalmi megtakarító, azaz ha éppen nagyobb összeghez jutnak, akkor félretesznek, de tudatosan hónapról hónapra ezt nem teszik. A fiatalok 31 százaléka pedig soha nem tesz félre.
A legtöbb fiatal lakást szeretne vásárolni, erre gyűjt 39 százalékuk. Majdnem ugyanennyien (38%) általános tartalékot képeznének, ötödük autóra és utazásra gyűjt, ennél kevesebben családi eseményre, oktatásra, nyugdíjcélra tesznek félre.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







