-2 °C Budapest

Félelem és rettegés az európai tőzsdéken: ettől feszültek be a befektetők

MTI
2020. május 13. 20:28

Jelentős csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, a piacok attól félnek, hogy elindulhat a koronavírus-járvány második hulláma.

Londonban az FTSE-100 mutató 1,51 százalékos, a frankfurti DAX-index 2,56 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 2,85 százalékos mínuszban zárt. Milánóban 2,14 százalékkal, Madridban pedig 1,94 százalékkal csökkent az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,94 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,92 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 2,55 százalékkal esett.

Az európai tőzsdék követték az ázsiai kereskedésben kialakult negatív trendet. A befektetők kockázatvállalási hangulatát jelentősen rontották azok a tapasztalatok, hogy emelkedésnek indult a fertőzések száma több országban, így Dél-Koreában és Németországban is, miután lazítottak a járvány terjedését fékező szigorú intézkedéseken. Szerte a világban több mint 4,2 millió embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 vírus, közülük több mint 282 ezren haltak meg.

Németország második legnagyobb kereskedelmi bankja, a Commerzbank több mint 7 százalékos mínuszban zárt, miután 295 millió eurós veszteséggel zárta az első negyedévet. Az ABN Amro holland nagybank több mint 9 százalékot veszített értékéből, miután közölte, hogy 395 millió euró veszteséget ért el az első negyedévben, és akár 2,5 milliárd euróra emelheti a rossz hitelekre félretett tartalékait.

A német Tui, Európa legnagyobb utazásszervezője 2,3 százalékos mínuszban fejezte be a napot, miután féléves beszámolójában tudatta, hogy nyolcezer munkahelyet szüntet meg költségcsökkentés céljából. A Moller-Maersk dániai szállítmányozási és logisztikai óriásvállalat kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 23 százalékkal emelkedett az első negyedévben, de az árfolyama mégis 5,8 százalékkal csökkent, mert a vállalat arra figyelmeztetett, hogy meredeken csökkent a globális konténerforgalom a járvány következtében.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 1,62 százalékos, az S&P 500-as index 1,30 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,92 százalékos mínuszban állt. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,10 százalékos mínuszban, 29,65 dolláron, míg a júniusi szállítású WTI 1,36 százalékos veszteségben, 25,43 dolláron forgott kora este, háromnegyed hat körül. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,70 százalékkal, 1713,99 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,90 százalékkal 1722,20 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0840 dollárt adtak, 0,06 százalékkal gyengült az euró.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?