Ugyanakkor közülük minden harmadik rövid időn belül feladja az elhatározását, és közel minden második csak részben tartja be a tervét.
Különösen nagy veszélyt hozhat a válság hazánkban: sokkolóan kevesen tervezik meg költéseiket
2011-ben még a magyarok közel 60 százaléka készített pénzügyi tervet a következő hónapra – tíz évvel és egy sok bizonytalanságot okozó járványhelyzettel később azonban az látszik, hogy a lakosságnak már csupán 40 százaléka készül pénzügyileg a közeljövőre, derült ki egy friss kutatásból.
Az elmúlt évek egyik legegyértelműbb, közös tapasztalata, hogy minden megváltozhat egyik hónapról a másikra, és semmi sem vehető biztosra. Ilyen időszakokban különösen igaz, hogy nem hanyagolhatóak el a pénzügyek, érdemes tervezni, nyomon követni kis túlzással minden forintot – mégis az látszik, hogy az emberek kevésbé tervezik meg költéseiket - derült ki az OTP Bank legújabb felméréséből.
2011-ben még az emberek 58 százaléka tervezett a következő hónapra és 26 százalék a következő évre, ehhez képest a bank legutóbbi Öngondoskodási Index kutatásából viszont már az derül ki, hogy 2021-ben a magyarok csak kevesebb mint fele, 40 százaléka, tervezett következő havi kiadásaival. A következő évre pedig majdnem csak fele ennyien készülnek fel, noha a két évvel ezelőtt kezdődött járvány hatására az emberek körülbelül harmada tapasztalta, hogy romlott az anyagi helyzete.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







