2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Számtalan magyar gyermek van óriási veszélyben: szörnyű arcát mutatja a hazai rögvalóság
Magyarországon a 18 éven aluli lakosság majdnem negyede volt kitéve szegénységnek, vagy a kirekesztés kockázatának tavaly. Ez az arány sokkal rosszabb, mint a felnőttek körében, ahol a népesség 18,6 százalékát érinti ez a probléma. Bár a gyerekek esetében az uniós átlag környékén vagyunk, de eléggé messze lemaradtunk Csehországtól és Szlovéniától, sőt, a környező országok közül csak Bulgária és Románia van rosszabb helyzetben.
A szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben felnövő gyermekek nehezen boldogulnak az iskolában, nehezen élvezik a jó egészségi állapotot, és életük későbbi szakaszában nem tudják teljes mértékben kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. Nagyobb a kockázata annak is, hogy felnőttként munkanélkülivé, szegénnyé és társadalmilag kirekesztetté válnak. Az Eurostat adatai szerint 2021-ben az EU-ban a (18 év alatti) gyermekek 24,4%-át fenyegette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázata, míg a felnőttek (18 éves és idősebb) 21,1%-át.
Az EU tagállamai közül 2021-ben a szegénység vagy társadalmi kirekesztés kockázatának kitett gyermekek aránya Romániában (41,5%), Spanyolországban (33,4%) és Bulgáriában (33,0%) a legmagasabb. A legalacsonyabb arányt Szlovéniában (11,0%), Finnországban (13,2%) és Csehországban (13,3%) jelentették.
Magyarországon a 18 év alattiak 23,2%-a volt kitéve szegénységnek, vagy a kirekesztés kockázatának, ezzel szemben a felnőtt lakosságban ez az arány 18,6%-os volt az Eurostat szerint.
A 27 uniós tagállam közül 18-ban a gyermekeket nagyobb mértékben fenyegette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázata, mint a felnőtteket. A két korcsoport közötti legnagyobb különbséget Luxemburgban (10,5 százalékpont; százalékpont), Romániában (8,7 százalékpont), Spanyolországban és Ausztriában (egyaránt 6,8 százalékpont) regisztrálták.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezzel szemben 9 tagállamban (Lettországban, Észtországban, Dániában, Horvátországban, Szlovéniában, Litvániában, Hollandiában, Finnországban és Lengyelországban) a felnőtteknél magasabb volt a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázata, mint a gyermekeknél. A két korcsoport közötti legnagyobb különbség e 9 ország közül Lettországban (7,4 százalékpont), Észtországban (6,0 százalékpont) és Dániában (4,0 százalékpont) volt megfigyelhető.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







