A BÉT részvényindexe, a BUX 440,56 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 128 391,02 ponton zárt hétfőn.
Rengeteg magyarnak lett egy csapásra olcsóbb a készpénzfelvétel: sokan nem is sejtik, milyen jól jártak
Az MKB és a Takarékbank egyesüléséből létrejövő MBH Bank egy csapásra a második legnagyobb fiók- és ATM-hálózattal rendelkező pénzintézet lett Magyarországon az OTP Bank után. Ez egyben azt is jelenti, hogy a bank ügyfelei lényegesen több helyen juthatnak készpénzhez saját ATM-ből vagy éppen bankfiókban. A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, hogy ez vajon mennyibe kerül számukra, illetve olcsóbb lett-e a készpénzfelvétel azért, mert több lett a saját bankjegykiadó automata és fiók?
A készpénzfelvétel költségeivel kapcsolatban van néhány általános igazság, amelyekkel érdemes tisztában lenni akkor, ha nem akarunk többet költeni a kelleténél. Először is mindenképpen használjuk ki a jogszabály által biztosított, összesen 150 ezer forint ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget, amire minden egyes hónapban legfeljebb két részletben van lehetőségünk. Fontos tudni, hogy amennyiben egy számlát többen használnak, akkor ők összesen vehetnek fel 150 ezer forintot, mégpedig ketten összesen legfeljebb két részletben. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a jogszabály alapján bármelyik magyarországi forint ATM-et használhatjuk, vagyis más bankok készülékeiből is költségmentesen juthatunk hozzá az összeghez. Ehhez azonban nyilatkoznia kell a tulajdonosnak, hogy az adott számlájánál élne a lehetőséggel, ami azért lényeges, mert mindenki egy számlájánál használhatja ezt csak ki.
Legolcsóbb saját ATM-ből pénzt felvenni
Ugyancsak általános szabály, hogy általában olcsóbb saját banki ATM-ből pénzt felvenni annál, mintha másik bank automatáját vennénk igénybe. Az MBH Banknál például Visa Classic vagy Mastercard Standard kártyával (cikkünkben végig ehhez a két kártyához tartozó díjakat vizsgáljuk) 100 ezer forint felvétele saját készülékből 1 090 Ft-ba kerül, míg más berendezésénél 1 950 Ft-ot kell fizetni ugyanezért. Annyiban mindenképpen jó az MBH Bank ügyfeleinek helyzete, hogy a bankfúziónak köszönhetően már 909 saját ATM működik, vagyis több helyen juthatnak olcsóbban készpénzhez. A készülékek közül pedig már 138 darab készpénzbefizetésre is alkalmas, ennek költsége egyébként 100 ezer forintnál mindössze 300 forint (50 Ft + 0,25%).
Nem sokkal drágább saját fiókban pénzhez jutni
Általános igazság az is, hogy készpénzt felvenni a saját bankunk fiókjában személyesen mindig drágább, mint bankjegykiadó automatából, ami a rendkívül költséges munkaerő miatt logikus is. Az MBH esetében azonban alig van különbség a két megoldás között árban, hiszen bankfiókban 1 150 forintért juthatunk hozzá 100 ezer forinthoz, ami mindössze 60 forint felárat jelent. Ez azért is előnyös lehet az ügyfeleknek, mert az új pénzintézetnek csaknem 500 fiókja van országszerte, a vidéki ügyfelek kiszolgálásában pedig még mindig fontos a személyes ügyintézés lehetősége.
Egyedi megoldás ugyanakkor, hogy más bankok fiókjaiban és a Magyar Posta mintegy 2700 kirendeltségén ugyanannyiba kerül készpénzhez jutnia vizsgált kártyákkal, mint más banki ATM-ből. Vagyis Visa Classic és a Mastercard Standard bankkártyával 1 950 forint lesz a költsége 100 ezer forint felvételének.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Külföldi készpénzfelvétel
Előfordulhat, hogy más országban lesz szükségünk készpénzre, amit szintén célszerű lehetőleg ATM-ből felvenni. Ennek díja egy EGT tagországban, euró felvétele esetén éppen annyi, mintha idehaza vennénk fel más bank automatájából készpénzt, vagyis 100 ezer forintnyi euróhoz 1 950 forintért juthatunk hozzá. Ha más országban, már devizanemben van szükségünk pénzre, akkor ez azonban már többet, 2300 forintot kóstál.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







