Nem csak az alapdíj, hanem a számlához kapcsolódó megbízások költsége, sőt a bankkártyadíjak is módosulnak.
A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett MBH Jelzálogbank Nyrt. szerdán megtartotta éves rendes közgyűlését, amelyen a részvényesek elfogadták a társaság 2023. évre vonatkozó pénzügyi eredményeit: a hitelintézet adózás előtti eredménye egy év alatt csaknem két és félszeresére növekedett, közel 7,4 milliárd forintot tett ki, mérlegfőösszege pedig rekordszintre, 906,6 milliárd forintra nőtt tavaly év végére. Emellett a társaság közgyűlése megszavazta, hogy az MBH Bank kockázatkezelési vezérigazgató-helyettese, Bakonyi András bekerüljön az MBH Jelzálogbank felügyelőbizottságának tagjai közé, valamint döntött a teljes adózott eredmény eredménytartalékba helyezéséről.
Az MBH Jelzálogbank Nyrt. április 24-én tartotta éves rendes közgyűlését, amelynek keretében a részvényesek jóváhagyták a 2023-as üzleti évre szóló éves beszámolóját: a kedvezőtlen piaci környezet ellenére kimagasló eredménnyel zárta a tavalyi pénzügyi évet a hitelintézet, az auditált pénzügyi jelentés szerint a konszolidált, adózás előtti eredmény csaknem két és félszeresére (242%) növekedett: a 2022-es 2,15 milliárdról 5,22 milliárd forinttal nőtt, így elérve a 7,38 milliárd forintot. Ez köszönhető annak is, hogy a nettó kamatjövedelem nagy ugrást mutatott: a tavalyelőtti 6,55 milliárd forintról 30 százalékkal nőve elérte a 8,52 milliárd forintot.
A bank nettó üzleti eredménye egy év alatt 1,81 milliárd forintról több mint három és félszeresére, 6,66 milliárd forintot meghaladó összegre emelkedett. Az MBH Jelzálogbank mérlegfőösszege is jelentősen, 92,6 milliárd forinttal nőtt, így 2023 végén rekordösszeget, 906,6 milliárd forintot tett ki.
A hitelintézet forgalomban lévő jelzáloglevél-állományának névértéke 387 milliárd forint volt 2023 végén, ami éves összevetésben 5,4 százalékos bővülést jelent, így 18,5 százalékos részesedéssel továbbra is a második legjelentősebb szereplő ebben a piaci szegmensben. 2023-ban összesen nyolc nyilvános jelzáloglevél-aukciót tartott a társaság, amelyek során összesen 74,8 milliárd forint értékben bocsátott ki jelzálogleveleket. Ebből az összegből 20,5 milliárd forint volt energiahatékony lakóingatlanok építését, zöldnek minősített használt lakások vásárlását, valamint használt ingatlanok energiahatékony felújítását célzó zöld jelzáloglevél. Emellett az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hiteleinek állománya 2023 végére 13,6 milliárd forinttal – 3,7 százalékkal – 381,3 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
A közgyűlés a pénzügyi eredmények elfogadása mellett megszavazta az MBH Jelzálogbank felügyelőbizottságának új tagját, Bakonyi Andrást, aki az MBH Banknál kockázatkezelési vezérigazgató-helyettesi pozíciót tölt be. Ezenkívül
a közgyűlés az osztalékfizetés kérdéséről is határozott. Az adózott eredmény több mint 6,66 milliárd forintot tett ki, amelyet az MBH Jelzálogbank a jövőbeli célokkal összhangban teljes egészében az eredménytartalékba helyez.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
„Az MBH Jelzálogbank számára 2023 meghatározó év volt, hiszen társaságunk is az MBH Csoport tagjává vált. A rendkívül összetett makro- és piaci környezet ellenére társaságunk úgy tudta megerősíteni pénzügyi és piaci pozícióját, hogy közben innovatív megoldásaival is újabb eredményeket ért el, ezzel is erősítve az MBH Csoport pozícióját a hazai jelzáloghitelezési szegmensben és a tőkepiacon” – fogalmazott Dr. Nagy Gyula, az MBH Jelzálogbank vezérigazgatója, utalva az automatikus ingatlanértékbecslést lehetővé tévő digitális fejlesztésre (AVM), amely akár öt munkanappal is lerövidítheti a jelzáloghitelezés folyamatát az MBH Bank ügyfelei számára.
Mint mondta, a fenntarthatóság, a piaci környezet, és az olyan tényezők, mint az éghajlatváltozás egyre nagyobb hatással vannak az ingatlanpiacra, és ezáltal a jelzáloghitelezésre is. Az ingatlanok az EU-ban felelősek az energiafelhasználás 40 százalékáért, ezért is fontos, hogy a bankok szerepet vállaljanak a folyamatok jobb megértésében és a jelzáloghitelezésben az előremutató megoldások megtalálásában. „Az MBH Jelzálogbank az MBH Bankkal közösen élen akar járni ebben, hogy ezáltal is erősítse a hatékony jelzáloghitelezési folyamatok térnyerését.”
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







