9 °C Budapest
Szófia, Bulgária - 2018. július 29: Az Apple Pay egy egyszerű és biztonságos nfc fizetési módszer.

Figyelem! Rengeteg magyartól von le indokolatlanul pénzt az ApplePay: volt, akinek százezrei bánták, ezt kell most tenni

2024. június 27. 07:38

Az Apple Pay váratlanul és indokolatlanul számos tranzakciót hajtott végre, a jelenség szinte minden hazai bankot érinti, beleértve a Revolutot és a Wise-t is. Volt, akitől 550 ezer forintot vontak le.

Az Apple Pay váratlanul és indokolatlanul számos tranzakciót hajtott végre, a jelenség szinte minden hazai bankot érinti, beleértve a Revolutot és a Wise-t is. Az OTP hivatalos válaszában közölte, hogy vizsgálják az eseteket és kapcsolatba léptek az Apple-lel - írja az index.

Frissítés! Megszólalt az ügyben az MBH Bank:

Egyes számlákon többször próbáltak kisebb összegeket levonni, általában néhány tízezer forintot. Egy károsulttól például 5 perc alatt 74 tranzakcióval 550 ezer forintot vontak le, ezért a bankja letiltotta a kártyáját. Mint kiderült, a jelenség érinti a Wise, a CIB Bank, az Erste, az MBH Bank, a Raiffeisen és az UniCredit ügyfeleit is - az ügyfélszolgálatok szerint tömeges jelenségről van szó. Úgy tűnik, az Apple Pay jellemzően a korábban már kifizetett előfiztéseket hibásan, most ismételten beszedte, de ezt a szolgáltató egyelőre nem erősítette meg.

Sokan módosították fizetési limitjeiket vagy letiltották kártyáikat. A Downdetector oldal szerint Magyarországon megszaporodtak az Apple Pay-jel kapcsolatos bejelentések, bár más országokban egyelőre nem jelentkezett ez a probléma.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 6. 10:38
Szigeti Péter a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) tartalomstratégiai igazgatójaként folytatja pályaf...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
KonyhaKontrolling  |  2026. február 6. 07:45
Ha a nulláról tervezhetnék egy nyugdíjrendszert, akkor fix lenne a hozzájárulás összege (évente inde...
Holdblog  |  2026. február 6. 07:44
Vendég Szabó Dávid, a téma szerteágazó. Meg a Bitcoin, ami esik, ahelyett, hogy emelkedne. Milyen pl...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?