Decemberben az euróövezetben az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 0,3 százalékkal csökkentek a termelői árak havi bázison.
Egyre súlyosabb a helyzet a magyar gazdaságban: nem lehet elkerülni az újabb kemény megszorításokat?
Az Európai Bizottság túlzott deficit eljárást indít Magyarországgal és hat másik tagállammal szemben. Az EU tavaly szigorúbb gazdaságpolitikát várt a tagállamoktól a koronavírus járvány után, de Magyarország költségvetési hiánya a GDP 6,7%-a lett, ami a vártnál magasabb. A Bizottság az idei és jövő évi magyar hiánycélt is teljesíthetetlennek tartja. Az ügyben Bod Péter Ákos nyilatkozott az ATV-nek.
Mint azt nemrég megírtuk még csak az év felénél járunk, de már most hatalmasra nőtt az államháztartási hiány. A helyzet súlyosságát Bod Péter Ákos, volt MNB elnök értékelte az ATV-ben.
A közösen formált szabályok lazábbak, rugalmasabbak, mert azt mondják, lehetetlent nem várnak el egymástól a tagállamok, de tegyenek igazi erőfeszítést. Az erőfeszítés pedig azt jelenti, hogy le kell vinni a deficitet, akár visszafogva a kiadást, ezt tanácsolják a közgazdászok, vagy pedig növelni az adóbevételt, hát ez is előfordulhat, nálunk ez már meg is kezdődött.
– fogalmazott a szakértő.
Bod Péter Ákos szerint az elmondottakból arra következtethetünk, hogy hamarosan megszorítások jönnek Magyarországon. Csaba László, a Corvinus Egyetem tanára szerint is áremelések várhatók minden területen, az állam példája pedig a piaci szereplőket is erre ösztönzi, például a bírságok emelésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







