2026 januárjától egy gyermek után havi 20.000 forint, kettő gyermek után 80.000 forint, három vagy több gyermek esetén pedig gyermekenként 66.000 forint "pluszpénz" jár.
Nem tehetnek mást a magyar fiatalok: ha jobban akarnak élni, ezt mindenképp be kell vállaniuk
A nappali tagozatos egyetemista és főiskolás diákok bő egyharmada rendszeresen dolgozik tanulmányai mellett, a legalább alkalomszerűen munkát vállalók aránya pedig 80 százalék feletti – derül ki egy friss felmérésből. A kutatás szerint a diákok nagy többségénél a szülők támogatása is jelentős tétel a bevételi forrásokat tekintve, de számottevő azoknak az aránya is, akiknél a saját megtakarítások szerepelnek a megélhetés forrásai között.
A CIB Bank reprezentatív felmérésből kiderült még, hogy a felsőoktatásban, nappali tagozaton tanuló diákok nagy többsége már legalább alkalomszerűen munkát vállal. A rendszeresen munkát vállalók aránya az átlagosnál jóval magasabb a fővárosban élő diákok körében, a hallgatók bő négyötöde valamilyen gyakorisággal kap pénzt a szüleitől is. Emellett a saját megtakarításoknak is jelentős a szerepük az egyetemisták és főiskolások anyagi forrásai között.
A kutatás eredményei szerint a hallgatók 34 százaléka rendszeresen, további 40 százaléka pedig alkalmanként végez munkát: további nyolc százalékuk viszont csak tapasztalatszerzés céljából dolgozik, nem azért, mert pénzre lenne szüksége.
A felmérés szerint Budapesten az átlagnál jóval magasabb, 50 százalékos a rendszeresen munkát végző diákok aránya, a megyeszékhelyeken inkább alkalmanként vállal munkát a hallgatók fele. A kutatás eredménye szerint a döntő többség több forrásból teremti elő a megélhetési költségeit: a szülői támogatást 47, a rendszeres munkát 35, az alkalmi diákmunkát pedig 33 százalékuk említette, a diákhitel pedig 16 százaléknál jelent bevételi forrást. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a válaszadók 41 százaléka a korábbi megtakarításait is felhasználja a költségei fedezéséhez.
Ha viszont nem általában a bevételi forrásokra, hanem konkrétan az otthonról érkező anyagi támogatásra irányult a kérdés, már jóval nagyobb volt azoknak az aránya, akik azt állították, hogy időnként kapnak pénzt a szüleiktől: mindössze a hallgatók 18 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem kap pénzt, további 14 százalékuk pedig azt mondta, hogy csak alkalmanként érkezik otthonról segítség.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A havi rendszeres támogatásban részesülők közül azok aránya a legmagasabb, akik 50 ezer forintnál kevesebbet kapnak: ők adják a teljes válaszadói kör 34 százalékát. Azok aránya viszont, akik havi százezer forintnál is többet kapnak a szüleiktől, mindössze kilenc százalék. A fővárosban élő diákok között ugyanakkor jóval többen vannak azok, akik anyagilag függetlenek a szülőktől: 34 százalékuk mondta azt, hogy egyáltalán nem kap pénzt otthonról. A nappali tagozatos, felsőoktatásban tanuló diákok bő harmada a szüleivel él, 27 százalék a kollégiumban lakók, 18 százalék a saját lakásban és 21 százalék az albérletben élők aránya.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







