0 °C Budapest
A woman is sitting at a dining table with a laptop and financial statements. Calculates and pays taxes and bills online.

Lesújtó adatok: sokkal jobban aggódnak a fiatalok a pénzügyeik miatt, mint tavaly

2025. március 10. 20:02

A tavalyihoz képest a kétszeresére nőtt azok aránya, aki szerint a magyar fiatalok aggódva, szorongva állnak a pénzügyi kérdésekhez, az érintett korosztályban pedig tízből már négyen így látják saját kortársaikat. Egyebek közt ez is kiderül abból a friss országos reprezentatív kutatásból, amelynek első eredményeit abból az alkalomból publikálta az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége, hogy az idén is elindította középiskolásoknak szóló pénzügyi vetélkedőjét, a Pénzmestereket. A több mint 2,5 millió forint összdíjazású megmérettetés főtámogatója a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MNB.

Az idén hetedik alkalommal indította el a középiskolások pénzügyi ismereteinek és tudatosságának fejlesztését szolgáló, Pénzmesterek elnevezésű versenyét az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ). A számos tagpénztár, alapkezelő, valamint a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) támogatásával, nyereményfelajánlásával zajló, több mint 2,5 millió forint összdíjazású Pénzmesterek főtámogatója a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB), fővédnöke pedig Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

A Penzmesterek.hu oldalon egy egyszerű regisztráció után elérhető és végigjátszható, többfordulós online vetélkedő különlegessége, hogy a szervezők olyan tudástárat is összeállítottak, amely egyrészt segíti a résztvevők alapos felkészülését, másrészt a pénzügyek, az öngondoskodás, a befektetések, a hitelek és az adózás világa iránt érdeklődők számára is hasznos információkkal szolgál.

Jobban aggódnak a fiatalok, ha pénzügyekről van szó

Az ÖPOSZ a verseny kapcsán országos kutatásban vizsgálta meg a különböző korosztályok pénzügyi tudatosságának, felkészültségének jellemzőit, illetve azt, hogy miként ítélik meg az egyes generációk a saját, valamint a többiek pénzügyi attitűdjét.

Túl sokat költenek divatra, szórakozásra; kevésbé tudatosak, mint az idősebbek; csak a mának élnek – a tavalyihoz hasonlóan az idén is ez volt az a három állítás, amivel a leginkább egyetértettek a megkérdezettek, amikor a 16-29 évesek pénzügyekhez való hozzáállását firtatták a kutatók. E negatív véleményeket viszont továbbra sem osztja a többség, sőt, a tavalyinál kevesebben jelölték meg ezeket a válaszlehetőségeket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kedvezőtlen változást mutat ugyanakkor, hogy a múlt évi felméréshez képest közel a duplájára nőtt azok aránya, akik a pénzügyek terén aggódónak, szorongónak tartják a fiatalokat: immár minden ötödik válaszadó van ezen a véleményen. A 16-29 éves korosztályban szintén a kétszeresére nőtt azok aránya, akik a saját korosztályukat aggódónak, szorongónak látják. Ez a növekedés egyúttal azt is jelenti, hogy ebben a generációban immár ezt tartják a leginkább jellemző tulajdonságnak magukra nézve, hiszen 10-ből 4-en vannak ezen a véleményen.

A kutatásból az is kiderült, hogy átlaghoz képest az 50 év felettiek kevésbé tartják lustának a fiatalokat, a 60 év felettiek körében viszont minden más korosztálynál népszerűbb az a vélekedés, hogy a 30 alattiak túl sokat költenek szórakozásra, divatra és kütyükre. A szeniorok között ugyanakkor szintén az átlagnál nagyobb arányban vannak azon a véleményen, hogy a fiatalok előrelátók, gondolnak a jövőre, illetve meg is dolgoznak a pénzükért.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?