Az Otthon Start program továbbra is ösztönzi a hitelfelvételi kedvet, ami rekordmagas szinten stabilizálódott.
Közel ugyanannyival nőtt tavaly a bankkártyákkal kapcsolatos visszaélések száma, amennyivel az elkövetett visszaélések kárértéke csökkent. Továbbra is az internetes tranzakcióknál a legtöbb a gond.
Éves összevetésben több mint 17 százalékkal csökkent 2019 második negyedévében a bankkártyás műveletekhez kapcsolódó visszaélésekből származó kár Magyarországon - adta hírül a Világgazdaság. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2019 második negyedévében 319,6 millió forintnyi kár keletkezett a kibocsátói (szolgáltatói) oldalon, ami 17,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Eközben az elfogadói (kereskedői) oldalon 58,2 milliós kárt jelentettek, ami 41,6 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában.
Bár az okozott kár értéke csökkent, a regisztrált visszaélések száma emelkedett: a kibocsátói oldalon 17,4 százalékos növekedés után meghaladta a 17 600-at, ezzel szemben az elfogadóknál 65 százalékkal 753-ra csökkent.
Továbbra is a határon átnyúló és az internetes tranzakciókhoz kapcsolódik a legtöbb káreset. Utóbbihoz köthető a visszaélések számának több mint 86, értékben pedig csaknem 88 százaléka. A visszaélések másik két - értékben pedig a legjelentősebb - típusa ehhez képest már elenyésző súlyú.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







