Az iratok szerint Epstein többször is Budapesten járhatott, és sürgősen meg akart válni egy Király utcai lakástól.
Egy négy kerekű rollátorra támaszkodva érkezett a bíróságra, és meghallgatásán elsírta magát az a 80 éves néni, akit kábítószer-kereskedelemben való bűnrészesség vádjával állítottak bíróság elé Essenben, írja a Spiegel.
A gelsenkircheni nyugdíjas a már 7 év börtönre ítélt fiának segített heroint csempészni. Több alkalommal elkísérte fiát Hollandiába, ahonnan nagy tételben szállították Németországba az anyagot.
"Tudom, hogy nem jó, amit tettem, de mindent a fiamért tettem" - hangzott el az asszony bíróság előtt felolvasott vallomásában. A néni védekezése szerint mindezt azért is tette, mert végre kimozdulhatott otthonról. A Hollandiába való ingázás változatosságot vitt amúgy üres életébe, fia barátai pedig nagyon kedvesek voltak vele, még be is vásároltak neki.
Az asszony a lakásán nagy mennyiségű heroint tárolt, és fia utasítására ebből el is adott egy-egy adagot. "Számomra ez csak barna por volt" - hangzott el a vallomásában.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







