Ez a hét a válságok, bérek és budapesti szállodák világáról szólt, ezúttal is összegyűjtöttük a legolvasottabb cikkeinket.
Korábban lehet gond a nyugdíjrendszerrel, mint eddig gondolták, a megoldás a vállalati nyugdíjprogramok támogatása lenne - írja ma reggel a Világgazdaság.
Fontos lenne a vállalati nyugdíjprogramok támogatása, ugyanis az állami rendszer korábban küzdhet majd fenntartási gondokkal, mint eddig gondolták. A jellemzően volt szocialista országok, melyek csak egyéni nyugdíjtervekkel rendelkeznek, általában kevésbé képesek megfelelő méretű nyugdíjvagyont felhalmozni - írja közös tanulmányában Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) elnöke és Szalai Péter, a PEND Consulting vezetője.
Az Állami Számvevőszék lapjában megjelent írás szerint a rendszerváltás óta eltelt időben a munkáltatók nem alakítottak ki vállalati nyugdíjprogramokat, pedig ezek segíthetnék a képzett munkaerő megtartását is, ráadásul költségterhelésük is alacsonyabb, mint az egyéni programoké.
A kutatók azért jutottak arra az eredményre, hogy a korábban vártnál már hamarabb gond lehet a magyar nyugdíjrendszerrel, mert a Népességtudományi Kutatóintézet adatai tükrében a Magyar Nemzeti Bank túl optimistán mérte fel, hogy egy keresőre hány időskorú eltartott fog jutni - írja ma reggel a lap.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







