Az új technológiák bevezetése annak a több százmillió dolláros beruházási programnak a része, amellyel a kávéóriás igyekszik visszaszerezni vásárlóit.
Döntött a kormány: változások lesznek az egyetemi felvételiben, záróvizsgáknál, diplomaszerzésnél
Több, a felsőoktatási felvételit, illetve a záróvizsgákat és a diplomaszerzést is érintő változásról is döntött a kormány. Az intézkedések célja az, hogy a mostani, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben - a nehézségek ellenére is - a lehető legteljesebben szolgálja a rendszer a fiatalok érdekeit - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.
Ehhez elmondása szerint három szempontot kellett összehangolni. Az első és legfontosabb, az egészség és az élet védelme. Emellett figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a diákokat ne érje hátrány, a lehető legkevesebb érdemi módosítás történjen a folyamatokban. Illetve minden döntést úgy kellett meghozni, hogy azok a közeljövőben, valamint középtávon, a járvány utáni gazdasági építkezés időszakában is megfelelő hátteret jelentsenek a fiataloknak - sorolta Schanda Tamás.
Az államtitkár kifejtette: ennek érdekében a kormány - a megfelelő jogszabályi környezet megalkotásával - lehetővé tette az egyes intézményeknek, hogy biztonságos körülmények között szervezhessék meg a különböző vizsgafolyamatokat. Így az idei általános felsőoktatási felvételi eljárásban a személyes jelenlétet igénylő vizsgákat úgy kell megszervezni, hogy az személyes érintkezést ne igényeljen, a másfél méteres távolság tartása folyamatosan biztosított legyen.
A tanárképzésben a pályaalkalmassági vizsgálatban a jelentkező előzetesen megküldött motivációs levele szolgál alapul, a tanító, konduktor, óvodapedagógus és csecsemő- és kisgyermeknevelő képzés alkalmassági vizsgáján pedig a jelentkező írásbeli nyilatkozata arról, hogy nincs olyan betegsége, vagy más körülmény, amely akadályozná felsőoktatási tanulmányainak folytatását - ismertette.
Jelezte: annak érdekében, hogy az egyes intézmények megfelelően tájékoztathassák a fiatalokat a változásokról, az Oktatási Hivatal lehetővé teszi a felsőoktatási felvételi tájékoztató, azaz a felvi.hu vonatkozó részeinek módosítását - így mindenki online tájékozódhat az új feltételekről.
Ami a záróvizsgákat illeti, szintén kerülni kell a személyes érintkezéseket. Amellett, hogy a másfél méteres távolság tartására ilyenkor is figyelemmel kell lenni, azt is lehetővé tettük, hogy ezeken a vizsgákon ne három, hanem csak két fős legyen a bizottság - ezzel is csökkentve a fertőzés terjedésének kockázatát - mondta el a diploma megszerzéséhez elengedhetetlen vizsgákkal összefüggésben Schanda Tamás.
A járvány miatt kialakult veszélyhelyzet óriási problémát jelentene azoknak is, akik most készültek befejezni vagy honosítani a nyelvvizsgájukat. "Úgy döntöttünk, hogy az ő esetükben a részeredményt, illetve a külföldi vizsgát kell elfogadni komplex nyelvvizsgának, azaz ezek után jár a középfok esetében a 28, felsőfok esetében pedig 40 pont a felvételi eljárásban - fejtette ki az államtitkár, majd ismertette a nyelvvizsgákat érintő további módosításokat is.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
ájékoztatása szerint azok, akik 2020. augusztus 31-ig leteszik vagy már letették a záróvizsgát, mentesülnek a korábban előírt nyelvvizsga kötelezettség alól. "Ennek az egyik oka az, hogy a mostani körülmények között jelentősen beszűkültek a vizsgalehetőségek, így nem várhatjuk el, hogy mindenki eleget tegyen ezeknek a követelményeknek. A másik szempont, ami alapján így döntöttünk, az az, hogy a gazdaság járvány utáni újraindításához szükség van minden jól képzett fiatalra. A záróvizsga megléte tanúsítja azt, hogy valaki a megfelelő szakmai tudás birtokában van, így a rendkívüli körülmények között a nyelvvizsga meglététől eltekintünk" - magyarázta az államtitkár a mintegy 75 ezer embert érintő döntés hátterét.
Elmondta, arra kérték az intézményeket, hogy az oklevelek kiállítását haladéktalanul kezdjék meg. Hozzátette: ehhez a kormány természetesen minden technikai segítséget megad az Oktatási Hivatal közreműködésével. A gyakorlati tudnivalókkal kapcsolatban arról számolt be, hogy a hallgatókat, volt hallgatókat az adott egyetem, főiskola fogja értesíteni a részletekről, és természetesen a diploma átvétele során is kerülni kell a személyes kontaktust.
"Természetesen továbbra is meggyőződésünk, hogy a megfelelő szintű idegennyelv-tudás kiemelkedő jelentőségű. A nyelvtanulástól, és így akár a vizsgázástól eltántorítani tehát nem szeretnénk senkit. Éppen ezért tettük lehetővé azt, hogy az arra alkalmas nyelvvizsga-központok online is tarthassanak vizsgákat" - jelentette ki. Közölte, azok a vizsgaközpontok kérhetik az akkreditációjuk online vizsgáztatással való kiegészítését a veszélyhelyzet idejére, amelyek rendelkeznek a számítógépes nyelvvizsgák lebonyolítására érvényes engedéllyel.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







