A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Január óta jól fogynak a használt jelmezek, február első hét napjában ezernél is többet adtak belőlük. Az idén eladott maskarák háromnegyede teljesen új, a gyerekméretű kosztümökből pedig tízszer annyi fogyott, mint a felnőtteknek szánt termékből, ami azt jelzi, hogy ha farsangot nem is tartanak minden óvodában, bölcsődében vagy iskolában, a családok akár otthon is igyekeznek pótolni az élményt.
A Vatera online piacterén év elején hagyományosan népszerűek a jelmezek, és ezt a jelenlegi karanténhelyzet is csak kis mértékben befolyásolta: idén januárban és február első két hetében jelentős forgalmat bonyolított a jelmezek alkategóriája.
Tavaly januárhoz képest - a járvány előtt - mindössze 16 százalékkal volt kisebb a gyermekjelmezek forgalma a jelenlegi hatályos korlátozások ellenére is. Egyedül a felnőtteknek szánt, az ő méretükben készült jelmezeket érintette erősebben a karanténhelyzet, ezeknek a kosztümök és álarcok forgalma a felére csökkent. A járványhelyzet összességében növelte a Vatera forgalmát, a tavalyi év elejéhez képest 21 százalékkal nagyobb az online piactér forgalma.
2021-ben ezekre a jelmezeket keresték a legtöbben a Vaterán:
- 1. Mancs őrjárat
- 2. unikornis
- 3. rendőr
- 4. Katicabogár és Fekete Macska kalandjai (Miraculous)
- 5. cica
- 6. Jégvarázs (Frozen)
- 7. Vasember
- 8. Harry Potter
- 9. Pókember
- 10. Ninja
Egy jelmezvásárló átlagosan bruttó 3600 forintot költött a farsangi maskara beszerzésére, háromnegyedük új, bontatlan terméket vásárolt, és csupán a felhasználók negyede választott használt terméket. A legtöbb jelmezrendelés Budapestről és Pest megyéből érkezett, a második helyre Fejér megye jut a vásárlások száma alapján, a bronzérmen pedig három megye osztozhat: Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Győr-Moson-Sopron.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







