Jelenleg sem gyógyszer, sem vakcina nem áll rendelkezésre a vírusfertőzés ellen.
Bár van lehetőségük a szülőknek arra, hogy ne engedjék iskolába a gyerekeiket, ha egy osztályban túl sokan döntenek így, akkor az iskola rendkívüli tanítási szünetre küldheti az egész osztályt. A tanév pedig ennek idejével meghosszabbodik.
Hétfőn nyitnak az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatai, ám ha valaki félti a gyermekét, és még nem küldené be az iskolába, azt is megteheti. Ugyanis a szülő a hiányzást igazolt hiányzásként kérheti elismertetni az igazgatóval.
Ugyanakkor a Telex cikke szerint nem ilyen egyszerű a dolog, ugyanis többen elmondták, olyan tájékoztatást kaptak az iskolától, hogy bár valóban maradhat otthon a gyerek, de amennyiben egy osztályban túl sok tanuló nem fog iskolába menni, a pedagógusnak nincs lehetősége sem online, sem hibrid módon tanítani.
Ezért az iskolának rendkívüli szünetet kell elrendelnie az adott osztályban, a tanév pedig ennek idejével meg fog hosszabbodni
- írta több szülő is a portálnak. Vagyis előfordulhat, hogy azoknak a gyerekeknek is be kell majd járni pótlólag, akiket amúgy engednének a szüleik iskolába, mert az osztály többsége nem ment be.
Az intézkedésre joga van az oktatási hivatalnak, ugyanis a 2011. évi CXC. [ Köznev. tv. ] törvény 30. paragrafusa szerint:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha rendkívüli időjárás, járvány, természeti csapás vagy más elháríthatatlan ok miatt a nevelési-oktatási intézmény működtetése nem lehetséges, ... a megyére, fővárosra kiterjedő veszélyhelyzet esetében a hivatal rendkívüli szünetet rendel el.
Az Országgyűlés pedig februárban újabb 90 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







