A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Hamarosan kezdődik az átsorolási időszak, amikor eldől, kik tarthatják meg államilag támogatott egyetemi helyüket. Az újabb nyelvvizsga-amnesztia elrendelése után jogosan merül fel a kérdés: vajon a kormány az átsorolásra vonatkozó könnyítést is meghosszabbítja-e. 2020-ban ugyanis senkit nem soroltak át állami ösztöndíjasról önköltséges formára rossz tanulmányi eredmény vagy kredithiány miatt.
Az alapszabály szerint azok, akik az utolsó két (aktív) félévükben nem szereztek félévente legalább 18 kreditet (átlagosan, tehát ha az egyik félévben valaki 17, a másik félévben 19 kreditet gyűjtött, annak nem kell tartania az átsorolástól), nem érték el az intézmény által meghatározott tanulmányi átlagot, esetleg visszavonják az ösztöndíjas képzés feltételeit vállaló nyilatkozatukat, vagy elhasználták az államilag támogatott féléveiket, elveszítik az ingyenes helyüket - írja az Eduline.
Tavaly azonban a koronavírus-járványra hivatkozva úgy döntött a kormány, hogy ilyen ok miatt egy hallgatót sem sorolhatnak át az egyetemek, főiskolák fizetős képzésre - csak azok veszítették el ingyenes helyüket, akik már az összes (12/14) támogatott félévüket elhasználták, vagy visszavonták a hallgatói szerződésüket. A tavalyi döntésnek azok az önköltséges hallgatók persze nem örültek, akik jól teljesítettek a járvány idején. Alapesetben ugyanis ellenkező irányú átsorolás is van: az egyetemek a megüresedett, állami ösztöndíjas helyeket a legjobb teljesítményt elérő, azonos szakon tanuló, önköltséges hallgatóknak adják (már ha ők kérelmezik ezt)
Bár erre - elméletben - tavaly is volt lehetőség, a kormányzati döntés miatt a szokásosnál jóval kevesebb államis hely "szabadult fel". Persze az egyetemen saját hatáskörben bizonyos szabályokról rendelkezhettek, így az is előfordulhatott, hogy egyes képzéseken lehetőséget biztosítottak az állami képzésre átjutásra.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







