A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
A Belügyminisztérium kötelező továbbképzést írt elő a pedagógusok számára, hogy megújítsák ismereteiket a Nemzeti Alaptanterv (NAT) vagy az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjával kapcsolatban – írja a Népszava.
Eddig mintegy tízezer pedagógus vizsgázott le a nemrég bevezetett közelező továbbképző teszten és 27-en nem tudták sikeresen teljesíteni a tesztet, ezért újra próbálkozhatnak. A minisztérium tájékoztatása szerint eddig 51 ezer pedagógust értesítettek a képzés elvégzéséről, közülük 21 ezren regisztráltak, és közel a felük sikeresen levizsgázott. Az oktatásban idén bevezetett újításokról, köztük a most említett továbbképzésről is, itt írtunk még a tanévkezdet előtt részletesebben.
A képzés 10 órás távoktatási formában történik, és az elsődleges célja a pedagógusok tudásának felfrissítése. A résztvevők egy 20 kérdésből álló online tesztet töltenek ki, ahol legalább 15 helyes válasz szükséges a sikeres teljesítéshez. A Belügyminisztérium szerint az eddigi visszajelzések pozitívak, különösen az óvodapedagógusok részéről, akik hasznosnak találták a képzést.
A Pedagógusok Szakszervezete viszont bírálja a kötelező vizsgát. Nagy Erzsébet, a szakszervezet ügyvivője szerint a számonkérést sokan megalázónak érzik, és inkább vitákra lenne szükség a NAT-ról, különösen annak közelgő felülvizsgálata miatt. Továbbá a vizsgakérdések gyakran szakmaiatlanok, és a teljesítményértékelés pontos részletei, valamint az abból következő fizetésemelések sem egyértelműek.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







