2 °C Budapest
Közelkép egy székről egy diák asztalán egy középiskolai osztályteremben.

Szülők, figyelem! Nagy változás jön az iskolákban nyártól: minden magyar diákot érint, nincs kivétel

2025. március 4. 12:01

Újfajta, gerinckímélő székeket lehet csak beszerezni júliustól, ettől pedig a gerincegészség javulását várják.

2025. február 19-én küldte ki a Belügyminisztérium illetve az Oktatási Hivatal azt a levelet, melyben tájékoztatást adtak az iskolafenntartóknak és igazgatóknak a gerincvédő tanulói székekről. A levélben leszögezték, hogy a tanulók egészségének védelme népegészségügyi, pedagógiai és össztársadalmi cél. A sok ülés miatt fontos, hogy a szék segítse a helyes ülést - írja honlapján az Országos Gerincgyógyászati Központ.

Ezért egyetértve az Országos Gerincgyógyászati Központ kezdeményezésével, azt kérik, hogy amikor tanulói székeket vásárolnak az iskolák részére, az Oktatási Hivatal honlapján a nevelési-oktatási intézmények kötelező (minimális) felszereléseiről szóló módosított jegyzékben közzétett új méreteknek megfelelő, gerincvédelmet biztosító tanulói székeket szerezzék be.

A jegyzék 8. és 14-15. lapján találhatók meg a gerincvédő szék méretei, itt lábjegyzet tartalmazza, hogy ezen méretezést 2025. július 1-től az új beszerzésekre kell alkalmazni.

Vagyis ha egy iskolában 2025. július 1. után új székeket vesznek, az már csak a gerincvédő méretezésű szék lehet. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kérik a pedagógusokat, hogy a tájékoztató anyagok alapján tanítsák is meg a tanulóknak a helyes ülést, hiszen jó széken is lehet rosszul ülni: ha nem csúszunk eléggé hátra a fenekünkkel, akkor hiába van ott a derék támasztására a támla a megfelelő helyen.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
2 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
kiadó szobák
10 hónapja
nyilván csak Orbán Lőrinc forgalmazhat ilyen széket...
1
0
Zsozsi
10 hónapja
Nagyszerű. De akkor mondják meg ott fent, hogy a naponta egy 7.-es gyerek által cipelt kb. 10 kilós iskolatáska mennyire gerinckímélő. Én az összes oktatáspolitikus hátára kötözném a saját súlyának a 20 %-át és úgy küldeném őket munkába minden nap. Persze szolgálati autó mellőzésével
1
0
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?