Mielőtt még valaki egy hirtelen ötlettől vezérelve álmai városába költözne, érdemes elgondolkodnia azon, hogy a megélhetési költségek közötti óriási különbséget elbírja-e majd a pénztárcája, derül ki az Econosist Group által hagyományosan elkészített "Worldwide Cost of Living" felmérésből.
A felmérés keretein belül 132 ország nagyvárosaiban vizsgálták meg egy 160 elemből álló fogyasztói kosár árát, amelyben a fogkrémtől elkezdve, dohányon keresztül a színházjegyig minden mindennapi használati tárgy megtalálható volt.
Az idei év meglepetése, hogy a norvég Oslo mellett több európai főváros, így Párizs, Koppenhága és London is csatlakozott a világ legdrágább városainak sorába megelőzve a két éve még listavezető Tokiót. A New York-i helyzetet bázisnak, tehát 100 százaléknak értelmező kutatás szerint a norvégok fővárosa 32 százalékkal, a franciáké harminccal, a dánoké huszonhattal, míg az angoloké 25 százalékkal drágább mint az Egyesült Államok keleti-parti óriása.

Bár a szakértők szerint az idei eredményekhez jelentősen hozzájárult az euró erőteljes erősödése a dollárral szemben, az árak így is jócskán emelkedtek az európai nagyvárosokban, míg Tokió esetében szinte stagnáltak.
Az világ legolcsóbb városának Teherán bizonyult, ahol ugyanazokért a termékekért a New York-ban érvényes összeg csupán 34 százalékát kell kifizetni.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







