Az Empire State Bulding (ESB) tulajdonosának tiltakozása ellenére egy új felhőkarcoló megépítéséről határozott tegnap New York város tanácsa - tudta meg az Index.hu. A testület 47-1 szavazati aránnyal döntött az építkezésről, miután Michael Bloomberg polgármester elvetette az ESB részéről megfogalmazott kifogásokat.
A Vorando Realty Trust egy 66 emeletes irodaházat építhet Manhattan középső részén, mindössze két saroknyira az emblematikus felhőkarcolótól. Az új építmény közel ugyanolyan magas lesz, mint New York 1931-ben átadott, legnevezetesebb épülete. Anthony Malkin, a modern kor egyik építészeti csodájának társtulajdonosa meg akarta akadályozni a rivális toronyház felépítését.
A hivatkozásban az állt, hogy a 15 Penn Plaza nevű, új épület megbontja majd a város jellegzetes távlati sziluettjét. A Vodando szóvivője szerint viszont az új felhőkarcoló "nagyszerű kiegészítője lesz New York kontúrjának". Az alapkőletétel azonban kitolódhat, mivel az irodaház még nem talált "főbérlőre".

A Malkin Holdings elnöke bejelentette, hogy tiszteletben tartja a városi tanács határozatát. "Az Empire State Buildingnek, a New York-i várossziluett legikonikusabb képének jelenlegi gondviselőiként úgy gondoltuk, hogy a 15 Penn Plaza a magasságát és alakját tekintve is túl közel áll az Empire State Buildinghez" - mondta Anthony Malkin.
"Bárki, aki felépít egy épületet New York Cityben, az megváltoztatja az arculatot. Nem szükséges minden tulajdonoshoz elrohannunk és bocsánatot kérnünk" - mondta Bloomberg. - "Az egyik fickónak van egy épülete, és azt szeretné, ha az lenne az egyetlen magas épület. Sajnálom, ez nem a való világ."
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Empire State Building 1970-ig (a Világkereskedelmi Központ (WTC) ikertornyainak megépítéséig) New York legmagasabb épülete volt. A 2001. szeptember 11-i terrortámadás után visszanyerte ezt a státuszt, ám befejezése után a One World Trade Center felül fogja múlni.
A Penn Plaza 363 méter magas lesz, szemben az ESB épülettestének 381 méteres magasságával. A 102 szintes felhőkarcoló tetejére azonban egy 62 méteres antennát is felszereltek így az épület legmagasabb pontja 443 méter magasan található.








