Karácsony Gergely a Facebookon írta meg, hogy Budapest ivóvize biztonsággal fogyasztható, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy mérgező vegyületek kerülhettek a Dunába.
A Mátrai Erőmű évi 6,4 millió tonna széndioxid-kibocsátással a 27. helyen szerepel a Európai Unió legszennyezőbb széntüzelésű erőműveinek listáján, amelyet négy környezetvédelmi szervezet készített.
Az elemzés rámutatott, hogy a 2015-ös adatok alapján az EU széndioxid-kibocsátásának feléért, mintegy 367 millió tonna szén-dioxidért a harminc legszennyezőbb erőmű a felelős. A "Dirty 30" elnevezésű listán szereplő erőművek közül 19 létesítmény mindössze három országból, az Egyesült Királyságból, Németországból és Lengyelországból származik.
A legszennyezőbb címet a lengyel Belchatów lignit erőmű kapta, amely 37,1 millió tonna szén-dioxidot bocsátott ki tavaly. A következő öt helyet német lignit erőművek foglalják el 32,1 millió tonnás kibocsátástól 18,1 millió tonnáig. A magyarországi Mátrai Erőmű 6,4 millió tonna kibocsátással a 27. helyen szerepel.
a britek kibocsátása ugyan jelentősen mérséklődött, Németországé nem változott, Spanyolországban és Hollandiában azonban több szén-dioxidot bocsátottak ki, mint egy évvel korábban.
Nem sok hasznot hoznak
A szervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy a klímaváltozás legveszélyesebb hatásainak elkerülése érdekében az eddigi átlagnál háromszor gyorsabban kellene csökkenteni a szénből eredő széndioxid-kibocsátás mértékét. Végső soron pedig a 2015-ös párizsi klímaegyezménynek megfelelően minden szén- és egyéb fosszilis energiafelhasználáson alapuló erőmű megszűnésére lesz szükség.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az erőművek mintegy 755 millió tonna szén-dioxidot bocsátottak ki 2014-ben, az unió által kibocsátott üvegház hatású gázok 18 százalékát.
Egyre nagyobb itthon is a napenergia szerepe
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






