A dílerre Kecskeméten figyeltek fel a járőrök, miután autójával kivilágítatlanul és bizonytalanul közlekedett a forgalomban.
Kevesebb mint egy év áll az energetikai felújítást tervező lakóközösségek rendelkezésére, hogy korszerűsítési terveiket még az enyhébb műszaki elvárásrendszer keretében valósíthassák meg. 2018. január 1-jével lépnek ugyanis hatályba azok a jogszabályi szigorítások, amelyek a lakóépületek energetikai felújításával kapcsolatban határozzák meg a szigetelések, nyílászárók és egyéb épületelemek minimumkövetelményeit. Ennek ismeretében várhatóan számos lakóközösség igyekszik kihasználni a szigorításig hátralévő szűk tizenkét hónapot, így 2017 a szigetelés éve lehet Magyarországon.
December 31-ig van már csak lehetőségük a társasházaknak és lakásszövetkezeteknek, hogy még az enyhébb jogszabályi követelményrendszer mellett végezhessék el épületenergetikai felújításaikat. 2018. január 1-jétől ugyanis megkezdődik a lakóépületek energhiahatékonyságára vonatkozó szigorítások második szakasza. Az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006 (V.24.) TNM rendelet és az Energiahatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvény ugyanis három lépcsőben szigorítja az épületelemek hőtartási képességének minimumértékeit. 2017. december 31-ig csak az uniós és állami forrásból történő felújítások esetében, a jövő évtől kezdődően már minden korszerűsítési munkánál szükséges megfelelni a szigorúbb követelményeknek. 2021-től pedig minden új építésű épületnek el kell érnie az úgynevezett "közel nulla energiaigény" kritériumot.
A homlokzati fal és a padlásfödém esetében majdnem 100, a nyílászárók esetében pedig nagyjából 25 százalékkal hatékonyabb szigetelést kell kialakítani a 2017 után megkezdett energetikai felújítások során. Ebből is látható, hogy az újonnan bevezetett minimumkövetelmények a korábbinál jóval szigorúbb elvárásokat támasztanak a felújítók számára.
- emelte ki Sárvári Marcell, a Házfórum társasházszakmai fórum vezető szakértője. Időzítéstől függetlenül is mindenképp érdemes a lehető legjobb hőtartóképességet adni a háznak, hiszen ez a környezet- és költségtudatos energiafelhasználás terén is messzemenő előnyöket jelent minden lakástulajdonos számára.
Hol a legnagyobb a probléma?
Az energiahatékonyság tekintetében az úgynevezett iparosított technológiával létesített épületek, azaz a panelházak vannak az egyik legrosszabb helyzetben. Ezeknél az épületeknél számos olyan műszaki és anyagi probléma merül fel, amelyek nagyban megnehezítik a szigetelési munkálatok megkezdését, illetve kivitelezését.
A legtöbb panelépületnél egy üres tér húzódik meg az úgynevezett kettős héjalású tetőfödémben, ez a légüres tér pedig nem csak a tető szigetelőképessége miatt jelent komoly problémát, de a penészesedés kialakulását is elősegíti.
- hangsúlyozta Kimmel János, a Kimmel Insulation Kft. ügyvezetője. Ezeket a légüres sávokat csak speciális, befújásos eljárással lehet tökéletes tömörséggel leszigetelni, ráadásul mindenképp érdemes olyan anyagot használni, amely akár 6-7 évtizedre is tökéletes és tartós szigetelést garantál.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A technikai nehézségek mellett természetesen a finanszírozás is komoly gondot jelenthet, hiszen egy nagyobb, több száz lakásos panelépületnél ez könnyen százmillió forintos tételt is jelenthet. Mivel a házak többségénél nem áll rendelkezésre ekkora mobilizálható tőke, a felújítások jócskán elhúzódhatnak időben.
Hány lakásról van szó?
Magyarországon a települések mintegy 22 százalékát az 1960-as és ’70-es években épült panelépületek teszik ki, így ezek energetikai fejlesztése kulcsfontosságú feladat manapság. Ugyanakkor számos pozitív példa is említhető ennél az épülettípusnál (például az óbudai Faluház), ahol a már elvégzett korszerűsítési munkálatoknak köszönhetően töredékére csökkentek a lakók fűtési és hűtési költségei.
A korszerűsítések finanszírozása terén korábban a Panelprogramok jelentettek kiemelt lehetőséget a lakóközösségek számára. Ma ilyen robusztus pályázat hiányában a lakástakarékpénztári megtakarítások, illetve a kisebb volumenű pályázatok lehetnek a legfőbb külső források a munkálatok finanszírozásában.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







