3 °C Budapest

Újabb botrány az Oszter-villánál: most a helyi horgászokkal babrál ki a színész

2017. augusztus 6. 15:00

A Jenő-tó horgászai akadtak ki Oszter Sándorra és a lakhelyénél illetékes önkormányzatra. Nem értik, hogyan lett árok egy patakból, hogy kapott engedélyt a színész védett területen fakivágásra illetve mi lesz a kedvenc tavukkal.

Oszter Sándor diósjenői birtoka körül forrnak újfent az indulatok. A színész épp átalakításokat végez a telkén, mely munkák becsüt értéke 50 millió forint - írja a szombati Bors. Az átalakítások után Oszter Sándor két tó látványát élvezheti majd telkén.

A probléma csak az, hogy 

  • a tó helyén eddig erdő állt, mely a helyi horgászegyesület elnöke szerint védett terület volt, a színész mégis engedélyt kapott a területen lévő fák kivágására,
  • a földmunkákkal érintett szakaszt 2000-ben átminősítették patakból árokká, majd eladták, érdekes, hogy patakként nem lehetett volna értékesíteni,
  • az Oszter-tavakat a jövőben tápláló forrás a Jenő-tótól veszi majd el a vizet, amelyen a helyiek pecázni szoktak, a benne lévő halállomány becsült értéke 600-700 millió forint.

How much is the fish?

Nagy kérdés azonban, hogy Oszter új tavain lehet-e majd horgászni állami pecajegy nélkül. 

Az érvényben lévő jogszabályok alapján hazánkban horgászati tevékenységet kizárólag állami horgászjegy birtokában lehet folytatni. Ennek hiányában az illegális horgászat halvédelmi bírság kiszabását és a horgászjegyváltástól történő eltiltást vonja maga után - írta nemrég közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

E jogkövetkezmények alól egyedül a halastavak (haltermelési létesítmények) esetében mentesülhetnek a horgászok. Halastónak minősül az elsődlegesen haltermelési célokat szolgáló - kifejezetten e célra tervezett és engedélyezett - haltermelési létesítmény, amely vízfeltöltést és lecsapolást biztosító műtárgyakkal rendelkezik, ideértve a teleltető, raktár- és ivadéknevelő tavakat, valamint a táp- és lecsapoló csatornákat.

Magyarországon minden olyan vízterület, amely nem halastó, azonban a hal életfeltételei benne biztosítottak, halgazdálkodási vízterületnek minősül. Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen horgászati tevékenységet csak az állami horgászjegy kiváltását követően, névre szóló területi engedély birtokában, a jogszabályban meghatározott eszközökkel lehet folytatni, meghatározott fajú és mennyiségű halra vonatkozóan. Nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen - szintén állami horgászjegy birtokában - csak az invazív halfajokat lehet megtartani.

A NÉBIH korábban felhívta a horgászok figyelmét, hogy a jogszabályban előírt kötelezettségek betartása alól a magántulajdonban lévő horgásztavak sem mentesülnek. A rájuk alkalmazandó szabályozás a nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületekével azonos.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 26. 06:03
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom