A megállapodás nyomán a brit védelmi ipar kedvezményes helyzetbe kerülhetne az ukrán fegyverbeszerzéseknél.
Idén már több mint 15 ezer pályázat érkezett a Magyar falu programra - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár közleményében azt írta, a Magyar falu program helyi életminőség javítását célzó különböző pályázati kiírásaira idén eddig több mint 15 ezer kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok, a történelmi egyházak, a falvakban működő civil szervezetek és a területileg illetékes tankerületi központok. Hozzátette: az elmúlt hétvégén négy pályázati kiírás zárult le. Szolgálati lakások felújítására, kialakítására, faluházak felújítására, óvodai sporttermek, tornaszobák fejlesztésére, valamint óvodaépületek felújítására pályázhattak a falvak önkormányzatai összesen 14,5 milliárd forint keretösszegben.
Mint írta, hét pályázati kiírás továbbra is nyitva áll: elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására, építési telkek kialakítására és közművesítésre, önkormányzati kerékpárút építésére, egyházi közösségek illetve önkormányzatok tulajdonában lévő temetők infrastrukturális fejlesztésére szeptember 10-ig lehet a kérelmeket benyújtani. Ezen felül iskolaépületek felújítására, valamint iskolai tornatermek, tornaszobák fejlesztésére szeptember 18-ig áll nyitva pályázati kiírás.
A Magyar falu programnak köszönhetően majdnem minden magyar kistelepülésen megvalósul valamilyen helyben fontos fejlesztés - tette hozzá a Miniszterelnökség kormánybiztosa. Gyopáros Alpár kiemelte: az indulástól számítva idén év végéig várhatóan a tízezret is meghaladja a nyertes pályázatok száma, amelyen Magyarország 2870, ötezernél kisebb lélekszámú települése osztozhat.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







