Az Országos Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ újabb 16 ezer adag 3Fluart nevű, influenza elleni vakcinát bocsátott térítésmentesen a veszélyeztetett lakosok rendelkezésére.
Minden élet számít, minden komolyan vehető vakcinagyártó céggel már leszerződtünk- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben. A védekezés és a vakcina nem politikai kérdés, ezért a kormány Nyugaton és Keleten egyaránt tárgyal. Hozzáfűzte: a kormánynak nem a gyógyszergyártó multicégek érdeke számít, hanem hogy a magyarok mielőbb megbízható vakcinához jussanak.
Orbán Viktor jelezte ugyanakkor: amíg nem tudják elkezdeni az oltást, addig fenn kell tartani a járványügyi szabályokat, amelyek szigorúak, de mindenkit a betartásukra kért.
- mondta. Az első adag oltóanyagra december utolsó napjaiban lehet számítani. Elmondta: az operatív törzs elkészítette az ország oltási tervét, az oltás önkéntes és ingyenes lesz. Első körben az egészségügyi ellátórendszerben dolgozókat, a védekezés első vonalának résztvevőit, utánuk pedig a krónikus betegeket oltják majd be - ismertette, regisztrációra biztatva mindenkit, aki szeretné beoltatni magát.








