Decemberben az euróövezetben az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 0,3 százalékkal csökkentek a termelői árak havi bázison.
„Készen állunk a háborúra” – megszólalt Trump következő célpontja, komoly figyelmeztetést küldött az ország
Megszólalt Irán külügyminisztere a heteken át tartó zavargásokról: Abbász Aragcsi szerint az erőszak mögött külföldi provokáció áll, miközben Teherán felkészült egy esetleges katonai konfliktusra is, írja a Portfolio az Al Jazeerára hivatkozva.
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter szerint az Iránban zajló tüntetések során tapasztalt erőszak célja az volt, hogy kiprovokálja az Egyesült Államok katonai beavatkozását. A tárcavezető az Al Jazeerának nyilatkozva úgy fogalmazott: a demonstrálók szándékos erőszakoskodással próbálták elérni a külföldi beavatkozást.
Aragcsi elmondása szerint az erőszak a hétvégén érte el a csúcspontját, ám állítása szerint a helyzet mára teljes mértékben a hatóságok ellenőrzése alá került. Véleménye szerint Donald Trump korábbi katonai beavatkozásra vonatkozó figyelmeztetései ösztönözték az általa „terroristáknak” nevezett csoportokat arra, hogy támadásokat intézzenek a biztonsági erők ellen.
„Készen állunk a háborúra, de a párbeszédre is” – jelentette ki az iráni külügyminiszter, hangsúlyozva, hogy Irán minden forgatókönyvre felkészült.
A miniszter közölte, hogy az iráni hatóságok felvételekkel rendelkeznek arról, hogy fegyvereket osztanak szét a tüntetők között, és ígérete szerint hamarosan nyilvánosságra hozzák az őrizetbe vettek vallomásait is. Állítása szerint a megmozdulásokat külföldi elemek szították, a biztonsági erők pedig folyamatosan azonosítják és elfogják a felelősöket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Iránban immár harmadik hete tartanak a tüntetések, miközben a hatóságok napokkal ezelőtt lekapcsolták az internetet, így kevés információ jut ki az országból. A beszámolók szerint az országos méretű zavargások során eddig 109 iráni hatósági személy és több száz tüntető vesztette életét.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







