Ugyanakkor közülük minden harmadik rövid időn belül feladja az elhatározását, és közel minden második csak részben tartja be a tervét.
Érdemes sietni az ingatlanvásárlással: a szakértő szerint nagyot foghatunk most rajta, ha így vesszük meg
Az ingatlanvásárlásnak is van egyfajta lélektana, ez az oka annak, hogy a legtöbben szeretnék még a szilvesztert megelőzően letudni a vásárlást. Az egyik hazai Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint minden esély meg is van jó üzletet kötni, mert az eladók is hasonlóképp gondolkodnak, ráadásul a november-december hagyományosan az egyik legerősebb időszak a piacon.
Régóta a november végétől december közepéig tartó időszak az egyik legaktívabb az ingatlanpiacon, amit idén csak tovább erősítettek a különböző kormányzati otthonteremtési támogatások. Érdekesség, hogy a lendület jellemzően nem fullad ki az év utolsó napjaira sem, és bár alacsonyabb mértékben, de a két ünnep között is szép számmal zárulnak le tranzakciók.
Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa úgy fogalmazott, az utolsó két hónapban rendkívül felpörög a piac, ez a statisztikákban is tükröződik, előfordul, hogy még szilveszter napján is írnak alá szerződéseket a felek.
Mint minden másnak, az ingatlanvásárlásnak is van egyfajta lélektana, hisz ez életünk egyik legmeghatározóbb, komoly anyagi vonzattal járó döntése. Ahogy közeledik az újév, a legtöbben szeretnék letudni az idénre kitűzött célokat és a lakásvásárlást sem szívesen tologatják már el januárra, ha egy mód van rá
– magyarázta az okokat a szakértő. Aki kifejtette, hogy adózási szempontból sem mindegy a vásárlás időpontja. Mint mondta, tapasztalataik szerint november-decemberben már inkább azok vásárolnak, akik képesek gyors döntéseket hozni és ez így is van rendjén. Gadanecz Zoltán megemlítette azt is, karácsonnyal egyáltalán nem ér véget az év az ingatlanpiacon, hiszen a két ünnep között is érezhető a mozgás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
„Talán kevesen gondolják, de a karácsony és szilveszter közötti héten is köttetnek szép számmal üzletek. Ilyenkor is ki lehet jó ingatlanokat fogni, ugyanis az eladók ugyanúgy gondolkodnak, mint a vásárlók. Lehetőség szerint ők sem szívesen foglalkoznak már ezzel az üggyel a következő esztendőben, ami jó alkupozíciót is jelenthet az érdeklődők számára” – hívta fel rá a figyelmet.
A szakértő végezetül azt is megjegyezte, vásárlói oldalról azért is előnyös még decemberben lebonyolítani a tranzakciót, mert adózás tekintetében az eltelt évek számításakor a naptári évet veszik alapul, azaz néhány nap alatt rögtön nyer is egy évet a vevő.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







