Az Otthon Start program továbbra is ösztönzi a hitelfelvételi kedvet, ami rekordmagas szinten stabilizálódott.
Ezeken a helyeken szökik ki a legtöbb meleg a magyra családi házakból: rengeteget lehetne pedig spórolni
Nagyot ugrott tavaly a lakáskorszerűsítés és -bővítés piaca és a lakásépítés mellett ezek hajtják majd idén is az építőipart. Bár 2020-ban is némi növekedés mutatkozott, a 2021-ben bevezetett otthonfelújítási támogatásnak köszönhetően valóságos robbanást láthattunk. A KSH adataiból megfigyelhető, 2021 első felében a támogatás hatására 62 százalékkal nőtt a lakáskorszerűsítésre és bővítésre felvett hitelek darabszáma, ezek összesített értéke pedig közel háromszorosára ugrott az egy évvel korábbihoz viszonyítva; az átlagos hitel összege 3 millió forintról 5,3 millió forintra emelkedett.
Igyekeznie kell annak, aki ki szeretné használni a gyermeket nevelő családok számára év végéig elérhető otthonfelújítási támogatást*. Az építőipart sújtó anyag- és szakemberhiány ugyanis meghiúsíthatja terveinket. A felújítási munkálatok közül a szigetelés éri meg leginkább, Ha szigetelésre fordítjuk a vissza nem térítendő támogatást, a korábbiakhoz képest évekkel rövidül a befektetett összeg megtérülési ideje a csökkent rezsikiadásoknak köszönhetően. Az építőiparban az átlagosnál nagyobb volt a drágulás, így különösen fontos, hogy a befektetést a lehető leghatékonyabban használjuk fel.
Sokan megteszik, még többen tervezik
Már eddig is több mint százezer család igényelt összesen csaknem 190 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást, ami átlagosan fejenként 1,9 millió forintot jelent. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) legfrissebb elemzéséből kiderült, idén a lakásépítés mellett a felújítás lesz az építőipar egyik húzóágazata. Várakozásaik alapján idén körülbelül 25 ezer családi házat újíthatnak fel.
Nagyot dob a felújítási kedven a gyerekeseknek járó szja-visszatérítés is. A felújítási támogatás 2022. év végi lejárata és a falusi CSOK június végi kifutása is arra ösztönöz, hogy aki teheti, még a hajrában igénybe vegye az állami támogatásokat.
Ami a legjobban megéri
Tavaly a magyar piacon 15-160 százalékkal nőtt az építőanyagok és az alapanyagok ára, és a szakemberek az első negyedév végére újabb 10-15 százalékos áremelkedést prognosztizálnak. Ezért is nagyon fontos, hogy a felújítási kiadás minél jobban hasznosuljon.
„Az egyik leghamarabb megtérülő befektetés a födém szigetelése lehet, ráadásul egyes lakóépületeknél körülményes megoldani a födém és a tető utólagos hőszigetelését, azonban a fújható üveggyapot technológia megoldást kínál az ilyen esetekre is” – mondta Aszódy Tamás a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. Számításaik alapján a befektetés ára 8-10 év alatt megtérülhet. Az állami támogatással a megtérülési idő pedig a felére csökkenthető. Ráadásul a szigetelés jelentősen növeli az otthonunk piaci értékét is - írja közleményében a cég.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Egy szigetelés nélküli családi házban az energia 35 százaléka a falakon, 25 százaléka az ablakokon, 15 százaléka a padlón keresztül, 25 százaléka pedig a tetőn át távozik.
Az energiaárak világpiaci árrobbanása arra is felhívja a figyelmet, hogy minél előbb érdemes gondoskodnunk a rezsiköltségek csökkentéséről. Egy családi ház szigetelésével akár 50 százalékkal is csökkenthetjük otthonunk energiafelhasználását és fűtési költségét.
Szakemberhiány és anyaghiány jellemzi az építőipart
Az elmúlt években az építőiparban a szakemberhiány jelentette a szűk keresztmetszetet. Egyre nehezebb jó kivitelezőt találni, a tavaly – éppen az otthonfelújítási támogatás miatt – megugró kereslet pedig tovább rontott a helyzeten. Ezt tetőzte a koronavírus-járvány miatt kialakult építőanyag-hiány is. Idén hasonló nehézségekre kell felkészülni.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







