Az elnök kiemelte, hogy az ukrán küldöttség kétoldalú találkozókat is tart az amerikai féllel.
Magyar lakások és házak sínylik meg keményen az orosz-ukrán háborút: erre kell készülni 2022-ben
Az év elején még az építőipari termelés 5-6 százalékos növekedését prognosztizálta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), az orosz-ukrán háború tükrében azonban már stagnálásra számít. Az állami megrendelések jelentős, mintegy 500 milliárd forintos csökkenésével kalkulálnak és a lakossági megrendeléseknél is stagnálást prognosztizálnak
Az áremelkedések hatására a lakásépítési és -felújítási volumen egyelőre nem csökken. A megrendelések emelkedését a magánszektor ipari, mezőgazdasági és logisztikai célú beruházásai hozhatják az idei évben. A vállalkozások kevésbé optimisták a szerződésállomány alakulásával kapcsolatban. Egyharmaduk vár növekedést, 27 százalék stagnálást, 40 százalék pedig a szerződésállomány csökkenésére számít.
A vállalkozások várakozásai szerint ebben az évben az építőanyagok ára 25 százalékkal, a fuvarköltség 23 százalékkal, az építési törmelék elszállításának és lerakásának ára 22 százalékkal emelkedik. A válaszadók az építőanyagok közül a hőszigetelő anyagok esetében 29 százalékos, a faanyagoknál 28 százalékos áremelkedésre számítanak, de minden építőanyag esetén az inflációt meghaladó drágulással számolnak.
Ebben a helyzetben a cégek szeretnének megállapodni a megrendelővel a többletköltségek megosztásán. Az új szerződéseknél beépítik az emelkedő árakat, az emelkedő béreket és a járvány, valamint a háború okozta többletköltségeket. Az év második felétől erősebb piaci versenyre számítanak, ami az éves nyereség csökkenését hozhatja magával. Az árbevétel-arányos jövedelmezőséget tekintve, - amely a tavalyi évben 12 százalék körül volt - a cégek közel fele csökkenésre számít, csak 17 százalékuk vár javulást.
Az ÉVOSZ 400 céget kérdezett meg az aktuális piaci helyzetéről. A válaszadó cégek 83 százaléka a tevékenységét leginkább akadályozó tényezőként ezúttal is a szakemberhiányt emelte ki. Nem sokkal maradt el mögötte azonban az orosz-ukrán háború, amelyet a felmérésben részt vevő cégek 80 százaléka jelölt meg akadályként.
A válaszadó cégek közel 85 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem rendelkezik megfelelő számú és összetételű szakmunkás-állománnyal a megrendelések teljesítéséhez. A legnagyobb hiányt a szakipari munkáknál jelezték, de hiány van mérnökökből is. Komoly kihívást jelent a munkaerő megtartása, képzése, továbbképzése. Csak a válaszadók 27 százaléka számol a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámának növelésével a következő fél évben. Az év végéig a felmérésben részt vevő cégek közel 15 százalékos átlagos bérköltség növekedéssel számolnak.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az üzleti tevékenység harmadik leggyakoribb akadályozó tényezőjeként a beszerzési nehézségeket említették. A kivitelezők és a megrendelők is komoly vesztesei a háborús helyzetnek. A kivitelezések mérhetetlenül lelassulhatnak és jóval drágábbak lesznek. A lakásépítés területén nehéz finanszírozási helyzet alakulhat ki, ha a kereskedelmi bankok nem lesznek képesek a lakosságnak alacsony - az ÉVOSZ szerint 5-6 százalékos - kamattal nyújtani a hiteleket.
Az orosz-ukrán háború miatt bekövetkezett árfolyam-ingadozás a válaszadó cégek 93 százalékának okozott veszteséget, az építőanyag-hiányt 89 százalékuk, a munkaerőhiányt 33 százalékuk sorolta a háború káros következményei közé, 30 százaléknak pedig piacvesztést okoz a háború. A válaszadók alig 4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a háború nem befolyásolja a cége tevékenységét.
A felmerülő forráshiány finanszírozására a felmérésben résztvevő vállalkozások közel 40 százaléka vett igénybe vissza nem térítendő állami támogatást, és több mint fele igényelt 2021-ben banki hitelt. A lízing is népszerű volt, 2021-ben a válaszoló cégek 60 százaléka vette igénybe ezt a finanszírozási módot. Közel 27 százalék belső forrásból oldotta meg a finanszírozást.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







