Emmanuel Macron francia elnök legfőbb tanácsadója kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel Ukrajnáról.
Svédország nagyszabású katonai támogatási csomagot állít össze Ukrajna számára, amelynek keretében modern légvédelmi rendszerek, radarok és akár Gripen vadászgépek átadása is szóba kerülhet. A két ország védelmi minisztereinek találkozóján a Meteor légiharc-rakéták szállításáról is egyeztettek.
Az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint Mihajlo Fedorov és svéd partnere, Pål Jonson megbeszélésén Stockholm úgy döntött, hogy összeállítja eddigi legnagyobb katonai segélycsomagját Ukrajna számára. A támogatási program középpontjában a svéd gyártású haditechnikai eszközök állnak, különösen a Saab vállalat által fejlesztett légvédelmi rendszerek és radarállomások - írja a Portfolio a Militarnyi.com-ra hivatkozva.
A segélycsomag jelentős részét az ukrán védelmi ipar közvetlen pénzügyi támogatása teszi ki. A finanszírozás elsősorban az elektronikai hadviselési képességek fejlesztését szolgálja, emellett a drónprogramokat, azon belül is a nagy hatótávolságú pilóta nélküli légi járművek gyártását erősíti.
A tárgyalások egyik kiemelt témája a katonai repülőgép-állomány megerősítése volt. A felek részletesen megvitatták a svéd Gripen vadászrepülőgépek Ukrajnába történő szállításának lehetőségét, és foglalkoztak a Meteor légiharc-rakéták átadásával is. Ezek a fegyverek fontos szerepet játszhatnak az irányított bombákat hordozó repülőgépek elleni védekezésben – áll az eredeti közleményben.
Stockholm korábban már jelezte, hogy kész több mint száz Gripen harci gépet értékesíteni, és a svéd politikai vezetés az ügylet részleges állami támogatásának lehetőségeit is vizsgálja.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A védelmi miniszterek áttekintették a PURL-kezdeményezés keretében megvalósítható együttműködési lehetőségeket is. A program célja létfontosságú fegyverrendszerek, köztük ballisztikus rakéták elhárítására alkalmas védelmi komplexumok beszerzése az ukrán fegyveres erők számára.
A bilaterális védelmiipari együttműködés új elemeként a Brave1 ukrán védelmi innovációs klaszter és svéd partnerei Brave-Sweden néven közös programot indítanak. A társfinanszírozási konstrukció keretében haditechnikai vállalkozások kaphatnak támogatást, és lehetőség nyílik új technológiai megoldások harctéri körülmények közötti kipróbálására is. A partnerség további célja, hogy az ukrán védelmi innovációk számára svédországi gyártókapacitásokat építsenek ki.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







