A rangsor szerint Magyarország a nominális minimálbér alapján a mezőny alsó harmadában, vásárlóerő alapján pedig a középmezőny alsó részén helyezkedik el.
Szélsebesen vágtatnak a magyar lakásárak, de van jó hír is: tényleg a fordulat éve lesz 2023?
Elképesztő vágtában a magyar ingatlanárak: 2015-höz képest 156 százalékkal emelkedtek, amellyel első helyen állunk az Unióban. A drágulás jócskán elszakadt a régiótól, egyedül a csehek közelítenek meg minket, de előttük is jócskán vezetünk. Ezzel szemben az unóban és az euróövezetben is "csak" 50 százalék körüli az áremelkedés a vizsgált időszakban. A 2023-as év a szakértők szerint hozhat valamekkora árcsökkenést Magyarországon, ennek jelei már látszódnak, legalábbis jó ideje nem vettek fel olyan kevés lakáshitelt a magyarok, mint 2022 novemberében.
Valósággal felrobbantak a lakásárak Magyarországon, derült ki az Eurostat friss összesítéséből. Az adatok szerint 2015-höz képest 2022 harmadik negyedévében több mint 156 százalékkal emelkedtek hazánkban az ingatlanárak, ami egyedülálló az EU-ban.
Grafikonon ábrázolva a hazai árrobbanás még félelmetesebb: ami talán bizakodásra adhat okot, hogy a tavalyi év második felében ha meg nem is állt, de jelentősen visszavett a tempóból az áremelkedés. Legalábbis a korábbi időszakhoz képest:
Az uniós országok között egyedül Csehországban emelkedtek 100 százalékot meghaladó mértékben az árak, de 121 százalékkal meg sem közelítik a magyar drágulást. A duplázódás közelében van még Portugália, Litvánia és Észtország is. A magyar árrobbanás teljesen elrugaszkodott a régiótól, Bulgáriában, Szlovákiában, Szlovéniában és Ausztriában 74 és 80 százalék közötti az áremelkedés ugyanebben az időszakban, a lengyeleknél 67 százalékos, Horvátországban 62, Romániában pedig "csak" 43 százalék.
Mindezzel szemben Olaszországban 7 százalékos volt az áremelkedés, Finnországban és Cipruson pedig 12 százalékkal drágábbak most az ingatlanok, mint 2015-ben voltak. Az uniós átlagos áremelkedés 50 százalék, az euróövezetben pedig a vizsgált időszakban 46 százalékkal drágultak az ingatlanok.
A lakásárak csökkenésének éve lehet 2023?
Van esély arra, hogy csökkenjenek a lakásárak 2023-ban, de ehhez sok feltételnek kell teljesülnie - mondták a Pénzcentrumnak korábban az erről megkérdezett szakértők. Palkó István, a Portfolio vezető elemzője arról beszélt, valószínűleg megmarad a lakáshitelpiac új szerződéseinek csökkenése az év első részében.
A lakáshitelezés jövőjét elsősorban a használt lakások piacának alakulása határozza meg, ebből a szempontból fontos tényező a CSOK, a falusi CSOK, a babaváró hitel és az ezekhez kapcsolódó különböző támogatások fenntartása
- magyarázta.
Argyelán József, a Bankmonitor vezető elemzője pedig arról beszélt, hogy szerinte van egy negatív kicsengése is annak, hogy a csok és a babváró támogatások megmaradnak – ez pedig mindenképpen az, hogy azok a fiatal párok, családok, akik családtámogatás nélkül terveznek ingatlant vásárolni, még mindig ugyanazokon az árakon tehetik majd meg, mint eddig, mióta ezek a támogatások megvannak.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ugyanakkor Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője úgy látja, 2023 végre csökkenést hozhat az ingatlanárakban, és egy érdekes láncolat is van a piacon, már ha a támogatással vett ingatlanokat nézzük.
Ha van év, ahol legalább minimális esély van az ingatlanpiaci árcsökkenésre, az mindenképpen 2023. Egyre többen szeretnék eladni a lakásukat vagy házukat, a kereslet azonban folyamatosan csökken – most, január második hetében ott tartunk, hogy az eladók versenyeznek a vevőkért, szabadulnának az ingatlantól, ez pedig előbb vagy utóbb árcsökkenést kell, hogy hozzon, mert nyomnia kell az árat lefelé. A babaváróval vagy csok-kal megvett ingatlanokkal pedig az a helyzet, hogy a sor végén van a fiatal pár vagy család, akik ingatlant szeretnének venni, ezt eladja nekik valaki, aki másikba költözik, de ő is veszi valakitől – és így tovább, akár 4-5 eladó lakáson keresztül. Ha kivezették volna például a babavárót, az egy megtorpanást idézett volna elő a piacon
- magyarázta.
Egyre kevesebb lakáshitelt vesznek fel
Olyat is elég régen, csaknem hat éve láthattunk, hogy 50 milliárd forint alá a lakáscélú hitelek új szerződéseinek összege, 2022 novemberében viszont így történt, a legfrissebb MNB-jelentés szerint 49,46 milliárd forint lakáscélú hitelt vettek fel a magyarok, ami tízmilliárddal kevesebb az októberi értéknél, tehát több mint 20 százalékos zuhanást könyvelhetett el ez a hiteltípus.
A rezsiemelés és a folyamatosan száguldó infláció is olyan mértékben gyűrűzött be a háztartásokba, hogy a hitelfelvételt akár évekkel is elodázhatják a családok. Természetesen a magas kamatok is okozzák a visszaesést: a lakáscélú hitelek esetében újra emelkedést tapasztalhattunk, ismét több, mint egy teljes százalékkal nőtt az átlagkamat az egy éven túl fixált kamat esetén.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







