2 °C Budapest
Concept for russian military and weapons

Rendkívüli bejelentést tett Vlagyimir Putyin: 2 év után szólalt meg újra a parlamentben az orosz államfő

2023. február 21. 10:45

Az orosz-ukrán háború egy éves évfordulójához közeledve 2021 óta nem látott volumenű beszédet mond Vlagyimir Putyin orosz elnök.  

Az elnök elmondta, hogy 2014 óta kiemelt feladatuk az, hogy az Oroszországhoz lojális Donbasz felszabadítása az ukrán uralom alól. Putyin szerint azonban Ukrajna nyolc éve készült arra, hogy kiűzze a régióból az orosz ajkú lakosságot, ehhez pedig évek óta nyugati fegyvereket és katonai kiképzést kaptak, miközben Oroszország békésen próbálta rendezni a helyzetet  - számol be a Portfolio.

Putyin álláspontja szerint Moszkva az utolsó pillanatig igyekezett békés megoldást találni az ukrajnai konfliktusra, a nyugati hatalmak azonban elzárkóztak ettől. Mint mondta, a háborút a nyugati hatalmak kezdték, megszegték az összes, Moszkvával kötött egyezményt, az orosz hírszerzés információi szerint pedig Ukrajna támadásra készült a Donyeck-medence és a Krím-félsziget ellen. Kijelentette:

Minél több fegyver érkezik Ukrajnába, annál keményebben fogunk küzdeni

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?