Míg a Revolut nem módosított a készpénzfelvételi limitjein, a Wise követte a hazai szabályozást és megemelte a díjmentes készpénzfelvételi határt.
Tényleg egyre olcsóbbak az albérletek Budapesten? Kiderült az igazság, sokaknak nem fog tetszeni
Ugyan a korábbinál kedvezőbb áron lehet ingatlant bérelni Budapesten, de az árszint még így is meghaladja a tavalyi átlagot, mutatta ki az Otthon Centrum összegzése. A legdrágább városrész átlépte a negyedmillió forintos szintet, míg Debrecenben a fővárosinál átlagosan havi százezer forinttal kérnek kevesebbet egy bérleményért.
„A 2022 IV. negyedévétől jelentősen lassuló ingatlanpiaci trend természetesen hatással van az albérletpiacra” –összegezte az Otthon Centrum elemzési vezetője a bérlakáspiac legfrissebb fejleményeit. Soóki-Tóth Gábor elmondta, az idei első negyedévben 216 ezer forint a fővárosi használt téglalakások átlagos havi bérleti díja, ami ugyan magasabb, mint a tavalyi éves átlag, azonban az előző esztendő utolsó negyedévéhez képest már 6 százalékkal alacsonyabb érték.
A legdrágább városrészek hagyományosan a budai kerületek, itt átlagosan 256 ezer forint a havi bérleti díj. A csökkenés ezekben a kerületekben a legcsekélyebb, mindössze2 százalék. A belvárosban 220 ezer forint a középérték, míg a külső pesti kerületekben átlagosan 156 ezer forint a havi bérleti díj, mindkét városrészben már 6 százalékkal olcsóbb a bérleti díj átlaga a tavalyi év negyedik negyedévéhez képest. Vidéken főként a régió központokban csökkent a bérlet díj, hiszen a 181 ezer forintos átlagos havi díj 3 százalékkal alacsonyabb a tavalyi év utolsó három hónapjában mért 187 ezer forintnál.
Egyelőre a kisebb megyei jogú városokban átlag 160 ezer forintos bérleti díj nem mutat csökkenést, de ez a kisebb elemszámmal és a nagyobb heterogenitással magyarázható.
A következő hónapokban itt is stagnálásra, kismértékű árcsökkenésre számítunk
–jelezte a várható piaci folyamatokat Soóki-Tóth Gábor. Az Otthon Centrum elemzési vezetőjének szavait kiegészítve Molnár Szabolcs, az Open House alapítója elmondta, hogy a rendelkezésükre álló adatok szerint a vidéki városok közül Székesfehérvár a legdrágább, átlagosan 210 ezer forinttal, míg Győrben 150 ezer forint a havi bérleti díj átlagértéke.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezzel szemben Tatabányán átlag 145 ezer, míg Debrecenben 142500 forintért lehetett használt téglalakást bérelni az idei év első három hónapjában. Budapesten a különböző méretű ingatlanok közül elsősorban a nagy lakások árai mérséklődtek. A fővárosban a 212 ezer forintért bérelt, kétszobás lakásokért 7 százalékkal kérnek többet most, mint az előző év negyedik negyedévében.
Az egy szobás lakásokat 144 ezer forintért lehetett bérelni, ami viszont 2 százalékkal alacsonyabb, míg a három szobás lakások esetében a 263 ezer forintos bérleti díj már 15 százalékkal kedvezőbb, mint a tavalyi év utolsó három hónapjában mért érték. Jellemzően Buda és a belváros drágább, a külső pesti kerületek pedig olcsóbbak. A legnépszerűbb kerületekben jelenleg ezekkel az árakkal kell számolniuk a bérlőknek: az V. kerület a legdrágább 327 ezer forinttal, míg a XI. kerületben átlagosan 232 ezer forintért béreltek lakást, a XIII. kerületben 205, a VIII. kerületben 180, míg a XIV. kerületben 175 ezer forint az átlagos havi díj
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







