Tavaly a panellakások értékesítési ideje csökkent a legnagyobb mértékben, kereken 20 nappal.
Mind a fővárosban, mind a vidéki területek ingatlanpiacán aktív szereplők a nagyobb ingatlanba költöző vásárlók. Az élethelyzet változása, a család bővülése, a gazdasági helyzet és a magas hitelkamatok ellenére is erősen motiválják az ügyfeleket az ingatlanvásárlásra, akik 2019-hez képest idén 40%-kal többet, 80,6 millió forintot fizetnek átlagosan nagyobb ingatlanra a fővárosban, vidéken ez az összeg közel 50 millió forint volt. A tranzakciók 70%-ban családi házat vesznek az ügyfelek e célból a Duna House adatai szerint.
Hónapról hónapra az egyik leggyakoribb ok, amely ingatlanvásárlásra készteti a vásárlókat a Duna House Barométer adatai szerint, az a család bővülése miatt kinőtt, vagy az igények és az életvitel változása miatt már túl kicsinek talált ingatlanok lecserélése.
A nagyobb ingatlanba költözés mind a fővárosi, mind a vidéki tranzakciók esetében a 2023 augusztusi adatok alapján a vezető vásárlói motivációk között szerepelt. Budapesten az adásvételek több mint negyedében, 27%-ban ösztönözte a vevőket ez az ok, vidéken ezúttal 22%-uk tartozott ide.
Az augusztusi adatokkal ellentétben, arányaiban ritkábban fordul elő, hogy fővároson belül költöznek tágasabb otthonba a lakók, mint vidéken, hiszen sok esetben – különösen igaz ez a budapestiekre – a családalapítás során a zajos városokból inkább a zöldebb és csendesebb agglomerációs területekre, vagy vidékre költöznek a vásárlók
– kezdte Benedikt Károly, a Duna Hose PR és elemzési vezetője.
2019-ben és 2020-ban magas arányban, átlagosan a tranzakciók 21%-ban döntöttek úgy a vevők, hogy a korábbinál nagyobb ingatlant vásárolnak a fővárosban, 2021-ben azonban csökkenni kezdett az arányuk. A rezsicsökkentés mérséklése és az energiaválság hatására azonban tovább enyhült a nagyobb ingatlanba költözők aktivitása, mindössze 18%-ot ért el az arányuk az ügyletek között. A 2023-as ingatlanpiacon ismét fordult a trend.
Mára kevésbé kerül előtérbe a vevői szempontok között az ingatlanok energetikája, kevésbé tartanak az új tulajdonosok attól, hogy a nagyobb alapterület miatt magas lesz az ingatlanuk fenntartási költsége, ezért ismét mernek nagyobbra váltani. Ezenkívül ebben az évben különösen igaz a vevőkre, hogy a gazdasági helyzet, a financiális nehézségek miatt zömében azok döntenek ingatlanvásárlás mellett, akiknek élethelyzetükből adódóan (gyermek érkezése, válás) mindenképpen szükséges költözniük.
A nagyobb ingatlanba költözők száma a jövő évtől várhatóan emelkedni fog, ugyanis jelenlegi ismereteink alapján a bővülő családok ingatlancseréjét segíti majd a jövő évtől induló CSOK Plusz támogatás is, amely az idén még elérhető „városi” CSOK helyébe lép majd. A pontos részletek még ismeretlenek, de valószínű, hogy meglévő gyermekre nem, csak vállalt gyermek után lesz igényelhető. Így ajánlatos mihamarabb lépni azoknak, akik még az idén szeretnének biztosan kalkulálni a támogatással
– hívta fel a figyelmet a szakértő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vidéki területeken 2021-ben voltak a legaktívabbak a nagyobb ingatlanba költözők, éves átlag alapján 31%-ban voltak jelen. A 2022-es év eseményei és a magas energiaárak a vidéki területeken a fővárosi visszaesésnél csekélyebb mértékben, a 2020-as átlaggal megegyező szintre, 27%-ra enyhítették csupán az aktivitást. Az idei évben ugyanakkor egyelőre mindössze 25%-os arányban vannak jelen.
A 2019-es átlagnál közel 40%-kal többet költöttek a fővároson belül a nagyobb ingatlanra váltók az idei évben, ami 80,6 millió forintos átlagos kiadást jelentett számukra. Vidéken csekélyebb összeget, közel 50 millió forintot fordítottak átlagosan az idei évben a vásárlók nagyobb ingatlanra, ami 72%-os növekedést jelent a 2019-es év átlagához képest.
A szerződéskötések zömében, 70%-ban családi házat választottak a nagyobb ingatlant kereső ügyfelek. Ingatlanméret tekintetében a vidéki területeken átlagosan 115 négyzetméteres otthonokra szerződtek a vevők idén, ami nagyjából megegyezik az előző évek átlagaival. Ezzel szemben a fővárosi vásárlók a 2019-es átlagnál – a 40%-os plusz kiadás ellenére is – 10 négyzetméterrel kisebb otthonokba költöznek átlagosan, tehát a korábbi 103 négyzetméteres ingatlanok helyett mindössze 93 négyzetméteres lakásokra, házakra váltottak.
Nagyobb ingatlanba költözés címén nem restek költeni az ügyfelek. 100 millió forintot vagy afeletti összeget fizetett a nagyobb ingatlanba költöző vevők 11%-a 2023-ban. A legtöbbet, 650 millió forintnál is többet szánt egy ügyfél vidéken nagyobb ingatlanba költözés miatt egy 661 négyzetméteres házra, ezzel ez az ingatlan a legtekintélyesebb alapterületű ezen tranzakciók között. A második legnagyobb egy felújítandó, 500 négyzetméteres ház volt, egy Sopron közeli településen, amelyért azonban csupán 32 millió forintot fizetett az ügyfél. Kiadás szempontjából a dobogó második helyezettje egy fővárosi, XII. kerületi, nagyon jó állapotú, panorámás luxus ház volt, amelyért 440 millió forintot adott a vevő.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







