Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Rengeteg családnál kopogtatott a végrehajtó: Kegyetlen kilakoltatási hullám söpört végig Magyarországon
Majdnem négyszer annyi kilakoltatás volt tavaly Magyarországon 2023-ban, mint egy évvel korábban - derült ki egy parlamenti írásbeli kérdésre adott válaszból. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy 2022 elején még kilakoltatási moratórium volt a járvány miatt. 2023-ban összesen 2305 kilakoltatás volt, ami már közelíti a Covid előtti számokat.
Tavaly már majdnem annyi kilakoltatás volt Magyarországon, mint a járvány előtti időszakban - derült ki Répássy Róbert államtitkár válaszából, amelyet Jámbor András parlamenti képviselő írásbeli kérdésére küldött. A politikus azt is megkérdezte, hogy 2023-ban hány gyermekes családot lakoltattak ki, de erre nem kapott választ, Répássy mindössze a Magyar Bírósági Végrehajtói kar „Ingatlannal kapcsolatos egyes végrehajtási cselekmények statisztikája” című dokumentumot küldte meg neki.
Ebből az derült ki, hogy 2023-ban összességében 2305 kilakoltatást hajtottak végre, ami majdnem négyszer annyi, mint 2022-ben volt - akkor 597 ilyen esetet regisztráltak -, de azt meg kell jegyezni, hogy két évvel ezelőtt az év első felében még érvényben volt a járvány miatt meghozott kilakoltatási moratórium. 2019-ben 3117 kilakoltatás volt, így a tavalyi adatok már ezt a számot közelítik.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







