A budapesti utak állapota kritikusra romlott: a téli időjárás miatt naponta akár ezer új kátyú is keletkezhet.
Kiadták a riasztás: így ömlik szét az országban a forróság, ezekben a megyékben durvul a kánikula
Figyelmeztető előrejelzést adtak ki több megyére szerda éjfélig. Ma napközben a Dunántúl délnyugati felében, illetve kis eséllyel a délkeleti határ mentén alakulhat ki néhány zivatar a délutáni órákban viharos (ált. 60-75 km/h) szél kíséretében - írja a HungaroMet. A nyugati, valamint északi területek kivételével 25 fok feletti 24 órás középhőmérséklet valószínű szerdán.
Szerdán napos idő várható általában kevés felhővel. A Dunántúl nyugati, délnyugati részein képződhet több gomolyfelhő, amelyekből arrafelé előfordulhat zápor, zivatar, valamint esetleg a délkeleti határvidékre is besodródhat egy-egy zápor, zivatar. Az északkeleti szél elsősorban az Alföld keleti felén élénkül meg, emellett zivatarok környezetében lehetnek átmenetileg erős vagy viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.
Este többnyire derült vagy gyengén felhős lesz ég, csapadék nem várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 21 fok között alakul, ennél néhány fokkal hűvösebb a szélcsendes, hidegre hajlamos északi völgyekben lehet.
Csütörtökön a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél a keleti megyékben megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között valószínű.
Pénteken gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken néhány fokkal hűvösebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között valószínű.
Péntekig továbbra is másodfokú hőségriasztás van érvényben, melyet az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján rendelt el az ország egész területére még a múlt héten.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szombaton gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem lesz. Az északi szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 21 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken néhány fokkal hűvösebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között valószínű.
Vasárnap a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható, csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban a hőmérséklet többnyire 16 és 22 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken néhány fokkal hűvösebb lesz. Délután 32 és 37 fok között várhatóak a csúcsértékek.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







