Az idei állati időjárás-előrejelzések nem hoztak egyértelmű verdiktet. Hogy végül kinek lesz igaza, arra - az időjárás szeszélyességéhez híven - csak a következő hetek adhatnak...
Hétrőn délelőtt előbb a Dunántúlon, majd egyre inkább a középső országrészben is előfordulhatnak zivatarok intenzív csapadék kíséretében. A déli, délutáni órákban a délnyugati országrészben valószínű zivatarok előfordulása, egy áthelyeződő hidegfronthoz kapcsolódva, amelyek környezetében viharos (60-80 km/h) széllökés, intenzív csapadék (15-25 mm) előfordulhat - írja a HungaroMet. Elsőfokú riasztást adtak ki zivatarveszél miatt a Dunántúlon, valamint Bács-Kiskun, Pest, és Nógrád vármegyékben.
Elsőfokú riasztás van érvényben érvényben Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyékben. A Dunántúl északnyugati felében ma a 24 órás csapadékösszeg területi átlagban elérheti a 20 mm-t, az Alpokalján 30 mm-t is. Várhatóan Vas és Győr-Moson-Sopron megye nyugati felében lokálisan 30 mm feletti csapadék is hullhat.
Hétfőn általában erősen felhős vagy borult idő várható, az északkeleti harmadban délelőtt, késő délután a Dunántúl nyugati felén lehet szakadozottabb a felhőzet. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén is számíthatunk esőre, záporokra, helyenként zivatar is előfordulhat. A csapadékzóna az ország keleti harmadát estefelé éri el. A legnagyobb mennyiség nyugaton, északnyugaton valószínű. A délkeleti szél napközben több helyen megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira fordul a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 32 fok között várható, az Alföld keleti részén lesz a legmelegebb, az Észak-Dunántúlon a hűvösebb. Késő estére 16, 24 fok közé hűl le a levegő.
Hétfő este nyugat felől egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet, de reggelig az ország északkeleti harmadán és a Tiszántúlon borult marad az ég, arrafelé még reggel is eső várható, másutt megszűnik a csapadék. A Tiszántúlon a délkeleti, másutt az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon néhol erős széllökés is lehet. A hőmérséklet hajnalban 13, 19 fok között alakul.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







