Tavaly a panellakások értékesítési ideje csökkent a legnagyobb mértékben, kereken 20 nappal.
Nem várt számla érkezhet a magyar háztulajoknak: nincs mese, ezért is fizetni kell 2024 végén
A Magyar Víziközmű Szövetség – mint a magyarországi ivóvíz- és csatornaszolgáltatást végző szervezetek szakmai képviselője – szeretné felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy hamarosan érkezik a hűvösebb, téli idő – főleg éjszakánként, emiatt pedig már most érdemes megtenni a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények téliesítését - írta a szövetség a közleményében.
A télen nem lakott ingatlanoknál fontos a vízhálózat és a vízmérők víztelenítése, valamint a
vízmérőakna letakarása, szigetelése, de javasolt az ingatlan rendszeres időközönkénti ellenőrzése is,
az esetleges károk megelőzése – és mihamarabbi észlelése - végett.
A télen is lakott ingatlanoknál fontos, hogy a vízmérőakna szigetelése megtörténjen. Ugyanakkor
azokra a vezetékszakaszokra is kiemelt figyelemmel kell lenni, amelyek kevésbé védett helyen
(pincében, falon kívül) vannak, ezeket is célszerű szigetelőanyaggal védeni. A kerti csapokat
vízteleníteni kell, valamint a telepített öntözőberendezésekre is érdemes jobban odafigyelni, mert ezek bár fagyállóak, az élettartamukat meghosszabbíthatja, ha víztelenítve vannak.
Amikor az idő – a nagy hideg után – enyhülni kezd, érdemes ellenőrizni a vízmérőt. Amennyiben forog a vízmérő csillagkereke akkor is ha nem nyitja meg a csapot, vagy szilánkosra tört a vízmérő üvege, esetleg eldeformálódott a számlálószerkezet vagy a lakásban nem folyik a víz – ezekben az esetekben valószínűleg csőtörés történt, amelyről a szolgáltatót értesíteni kell. A vízdíjszámlán szereplő víziközmű szolgáltató hibabejelentő számát kell tárcsázni és érdeklődni a további feladatokra vonatkozóan.
Fontos még felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy minden olyan vízelfolyás, amely a szolgáltatási pont utáni hálózaton keletkezett, a felhasználó számláját terheli, mert az ő birtokán lévő hálózat meghibásodása okozta a veszteséget. Erre a hatályos jogszabályok kötelezik a felhasználókat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Felhívjuk a felhasználók figyelmét arra is, hogy lakóterületükön működő víziközmű szolgáltatójuk minden kérdés esetén szívesen áll az Önök rendelkezésére, hívják őket a vízdíjszámlán található elérhetőségek bármelyikén. Ha van rá lehetőség, előzzék meg közösen a nagyobb problémákat! Érdemes tehát mindenkinek odafigyelni a vízmérőkre, hiszen azok rendeltetésszerű működtetése mindenkinek közös érdeke.
- írták.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







