Egy Észak-Amerikából származó, rendkívül alkalmazkodóképes ragadozó terjedése miatt aggódnak a természetvédők a Dunántúlon.
Egyre több magyar mond nemet az üvegvisszaváltásra: így cselezik ki a betétdíjat karácsonykor
Kevés helyet foglal, működtetéséhez nem kell áram, segítségével viszont könnyedén állíthatunk elő szénsavas frissítőket az ünnepi időszakra. Ez nem más, mint a szénsavasító, amely a konyha sarkába állítva nemcsak az ilyenkor szokásos üdítők cipelésétől is megkímélheti a felhasználókat.
A karácsonyi vendégvárás kapcsán nemcsak az ajándékok beszerzése, hanem az ünnepi menü megfelelő összeállítása is foglalkoztatja a magyarokat. Az idő ilyenkor kritikus tényező, hiszen a boltokban megnövekedett forgalommal kell számolni. Egy szénsavasítóval viszont legalább a közös ebédekhez és vacsorákhoz szükséges frissítőkről gondoskodhatunk. Ezzel egy kérdést máris kipipálhatunk a karácsonyi teendők listájáról.
"Használatukhoz alapvetően nincs szükség áramra, mivel alapvetően mechanikus elven működnek. Karbantartásuk egyszerű, hiszen csak a bennük lévő szénsavasító patront kell időnként cserélni" – hívta fel a figyelmet Széll-Szőke Krisztina, a SodaStream termékmenedzsere. Egy szénsavasító patronnal viszont akár 60-80 liter szóda készíthető a szénsaverősségtől függően, így optimális esetben hetekig elegendő lehet. Cserébe viszont megadják az üdítő készítés szabadságát és lehetővé teszik, hogy kedvenc ízeink is helyet kapjanak az ünnepi asztalnál.
A felhasználók a megfelelő ízesítés érdekében széles szörpkínálatból válogathatnak. A már idehaza jó ideje elérhető Pepsi szörpcsalád olyan népszerű ízeket foglal magában, mint a klasszikus Pepsi, a Pepsi Max, a 7up, 7upFree, a Mirinda és a Mirinda Light. A következő időszak rengeteg baráti, családi, illetve céges összejövetelt hozhat el magával, éppen ezért a közkedvelt üdítőkről a zsúfoltabb szezonban sem kell lemondani. A széles szörpkínálat emellett lehetővé teszi a kísérletezést is, hogy mindenki felfedezze magának a személyiségéhez legjobban illő frissítőt.
A hazai kínálat részét képezi a Terra, amely nemcsak fekete, hanem piros és fehér változatban is elérhető. A különlegesebb, prémium megjelenésű konyhai gépeket keresők számára megfelelő választásnak bizonyulhat az Art, amely a szokványostól eltérő, fémkaros szénsavasítással rendelkezik. A készülék a legelegánsabb konyhákban is megállja a helyét és minden bizonnyal magára vonja a tekinteteket. A Duo szénsavasító pedig azoknak való, akik szeretnék megtalálni az átmenetet az üveg és az újratölthető műanyag-palackok használatában.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Közös jellemzőjük továbbá, hogy feleslegessé teszik a nehéz PET-palackos üdítők cipelését és a visszaváltásukkal való vesződést.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







