Szennyezett talaj, bontásra ítélt épületek és milliárdos kötelezettségek: mégis vidámpark épülhet Budapest egyik legelhanyagoltabb részén.
Egyre tudatosabbak a magyarok a karácsonyi tűzvédelemben: sokan féltik lakásukat a fényfüzérektől
Sokan tartanak az otthonukban keletkező elektromos tüzektől, az ezek elleni védelem kialakításához a többség szakember segítségét kéri – derül ki a Schneider Electric online felméréséből. A kutatás alapján a legtöbben 10 ezer és 100 ezer forint közötti összeget fordítanának arra, hogy lakásuk védett legyen az elektromos tüzektől.
A kérdőívet kitöltők 40 százaléka szembesült már olyan helyzettel, hogy meghibásodott elektromos készülék miatt lekapcsolt a biztosíték. A kutatás során a válaszadók közel 15 százaléka jelezte, hogy volt már arra példa, hogy túl sok nagyteljesítményű eszközt csatlakoztatott a hálózatra, ami emiatt túlterhelődött. A megkérdezettek 7 százaléka észlelt túlfeszültséget áramszünet/üzemzavar utáni visszakapcsoláskor, míg 8 százalékuknál pár alkalommal volt rövidzárlat. Viszonylag magas azok aránya, akik még nem kerültek olyan helyzetbe, hogy elektromos berendezés, eszköz vagy hálózat okozta meghibásodás történjen otthonukban, a kérdőívet kitöltők közel harmada jelezte ezt.
Szerencsére, ha akadt is villamossági probléma, a túlnyomó többségnek nem okozott jelentősebb anyagi kárt. A kérdőívet kitöltők több mint felénél semmilyen kár nem keletkezett, valamivel több mint harmadánál pedig csak minimális volt az anyagi kár mértéke. Közel 7 százalék volt viszont azok aránya, akiknél több százezer forintos kárt okozott valamilyen elektromos eszköz, vagy a hálózat meghibásodása, míg a válaszadók 0,6 százaléka igen súlyos következményekkel szembesült, elektromos tűz ütött ki náluk, és részben vagy teljesen leégett az otthonuk.
Annak ellenére, hogy a felmérésben résztvevők többségének elektromos tűz eddig nem okozott komolyabb károkat, azt fontosnak tartják, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket az ilyen esetek elkerülésére. A megkérdezettek több mint fele (53 százalék) jelezte, hogy nagyon fontos számára az ilyen jellegű védelem, amelynek kialakításához szakember segítségét kérte. A válaszadók 37 százaléka csak a jogszabályi előírásokban szereplő minimális elvárásoknak megfelelő védelmi berendezésekkel rendelkezik. Tíz százalék pedig egyáltalán nem tartja fontosnak ezt, eddig eszébe sem jutott, hogy foglalkozzon vele.
Számos eszköz a rendelkezésünkre áll, hogy megelőzzük a bajt. Minden estben javasolt túlfeszültség védő készülék és ívzárlat védelmi készülék beépítését az épületek villamos szekrényébe. Emellett nagyon hasznos a vezeték nélküli füstérzékelő alkalmazása is, amely időben jelez, már a lakástüzek keletkezésekor. Ezek az eszközök kis beruházást jelentenek ahhoz képest, hogy milyen jelentős károkat tudnak nagy biztonsággal megelőzni
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– mondta Hargita Péter, a Schneider Electric marketingigazgatója. Az elektromos tűz elleni védelemre a Schneider Electric kérdőívét kitöltők mintegy kétharmada 10 és 100 ezer forint közötti összeget költene. A válaszadók kicsit több mint ötöde már 100 ezer és 500 ezer forint közötti összeget is szánna erre a célra, 3 százalék fél- és egymillió forint között fordítana rá, míg két százalék akár 1 millió forintnál is többet. A megkérdezettek tizede ugyanakkor egyáltalán nem költene erre a célra.
A válaszadók relatív többsége nem vállalkozna az elektromos tüzek elleni védelemhez szükséges berendezések kiválasztására, szakembert bízna meg ezzel, 45 százalék járna el így. Majdnem ugyanilyen arányban (44 százalék) vannak azok, akik a termék műszaki paraméterei alapján döntenének. A márka és a gyártó ismertsége a kérdőívet kitöltők 8 százaléka számára lenne döntő szempont, 1 százaléknak az ár lenne a legfontosabb, míg 2 százalék más felhasználók által adott értékelések alapján választana.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







