A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
A gyermekek és az ifjúság védelmét, az ellenük, vagy általuk elkövetett jogsértések megakadályozását állította tevékenysége idei fókuszába az Országos Polgárőr Szövetség. A programindító rendezvényt január 11-én, Sátoraljaújhelyen tartották, ahol a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei egyesületi elnökök kaptak átfogó ismereteket a témában.
A fórumon elhangzott, hogy a hazai gyermekvédelemnek fontos szegmense a jelzőrendszer, és ezen a területen tud becsatlakozni a polgárőrség, hiszen a szervezet tagjai azok, akik helyben élnek és napi járőrszolgálatuk során találkozhatnak eltévedt, elveszett, felügyelet nélkül lévő, netán fizikailag, vagy lelkileg bántalmazott gyermekekkel. Nincs jó vagy rossz jelzés, „csak” elmulasztott jelzés van – tartják a szakemberek, ezért az idei program célja, hogy a polgárőrség a rendelkezésre álló rendészeti eszközeivel, különböző kampányaival, tagozatainak programjaival segítséget nyújtson az intézményes gyermek- és ifjúságvédelemnek, csökkentse annak valószínűségét, hogy egy-egy fiatal áldozattá, vagy elkövetővé váljon.
A program érzékenysége miatt a fórumon úgy az OPSZ elnöke, mint az országos rendőrfőkapitány fegyelmezett és átgondolt fellépésre kérte a polgárőröket. Arra hívták fel a figyelmet - mivel gyermekekről van szó - amikor polgárőrként segítenek, vagy úgy érzik, hogy be kell avatkozniuk, mindig számoljanak a lehetséges következményekkel. A döntéseket a józan ész, az empátia, az együttérzés mentén hozzák meg.
Az Országos Polgárőr Szövetség fórumsorozata január 25-én Budapesten folytatódik, utána február 1-jén Szolnokon, 15-én Pacsán, 28-án Lajosmizsén, március 29-én pedig Balatonföldváron találkoznak az előadók a térségi egyesületek vezetőivel.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







