Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
Megőrülnek a magyarok az ilyen lakásokért: ez most a slágerkörnyék, nem sajnálnak sokat költeni rá
Aktív kereslettel és növekvő tranzakciószámmal indította az évet a budapesti agglomeráció ingatlanpiaca, ahol 85%-ban otthonteremtési, 15%-ban befektetési céllal szerződtek a vevők a Duna House adatai szerint. Az áremelkedés a fővárosinál nagyobb 2024-hez képest, de az átlagos négyzetméterár összehasonlításban még így is kedvezőbb árszintet jelent. Ingatlanvásárlásra a szóban forgó településeken átlagosan 70 millió forintot fordítanak a vevők. A kistelepülések védelméről szóló kormányzati javaslat kapcsán elemezte az agglomeráció legfrissebb ingatlanpiaci adatait a cég szakértője.
Növekvő tranzakciószámokkal, kitartóan erős kereslettel és további áremelkedéssel indította a 2025-ös évet a fővárosi agglomeráció ingatlanpiaca az ingatlaniroda adatai szerint. Míg a 2024-es trendforduló a 2023-as eredményekhez képest 48%-kal több adásvételt hozott, az idei januári és februári tranzakciószám már 36%-kal haladta meg az előző év azonos időszakában zárult szerződéskötések számát a Budapest vonzáskörzetében található településeken.
„Vitathatatlanul népszerű a fővárosi agglomeráció az ingatlanvásárlók körében, azonban a járványidőszak éveiben tapasztalt nagyfokú kiköltözési hullámnál jóval mérsékeltebb a vevői érdeklődés. A 2020-2021-es agglomerációs adásvételek számához képest jelenleg 20%-os elmaradást mutat a 2023-2024-es év ingatlaneladásainak száma Budapest vonzáskörzetében. Eközben az átlagos idei négyzetméterár a 2020-as árszint duplájához közelít, és így most átlagosan 720 ezer Ft körül alakul az agglomerációban” – mondta Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese.
Annak ellenére, hogy a tavalyi árszinthez képest az agglomerációban a fővárosi 6%-os drágulásnál, erősebb, átlagosan 10%-os áremelkedés olvasható ki az első két hónap tranzakciós adataiból, még így is 28%-kal kedvezőbb négyzetméterárakon juthatnak ingatlanhoz, akik a város zsúfoltsága helyett a tágasabb és természetközelibb életteret választanák. Érthető tehát, hogy az idei évben a családalapítást tervező otthonteremtők mellett akár a befektetők figyelme is az agglomeráció települései felé fordulhat.
„A kedvező négyzetméterárak ellenére azonban nem érezhető befektetői roham, ugyanis az agglomerációs szektorokban kötött adásvételek között a 2020-ban mért 13%-hoz képest, tavaly mindössze 2%-kal gyarapodott a befektetői arány, idén a tranzakciók 15%-a köttetett befektetési céllal. A nagyobb ingatlanba költözők a tranzakciók harmadában vannak jelen, az agglomerációban idén szerződők ötöde pedig első lakását vásárolta” – emelte ki a szakértő.
A KSH adatai szerint az elmúlt, közel egy évtized alatt az agglomerációs települések 61%-ánál növekedett minimum 10%-kal a népességszám, közel negyedüknél 20% felett, harmaduknál pedig 10% alatti népességnövekedést regisztráltak: a legkiemelkedőbb, 60% feletti arányban Délegyháza és Nagytarcsa népessége bővült.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az enyhébb, 10% alatti népességszám-változás vagy a lakosság számának mérséklődése összesen 31 települést érint, amelyek zömében az évek óta a legdrágább szektorok között számontartott északnyugati, valamint a tavalyi évben második legkeresettebb és emellett legalacsonyabb négyzetméterárú ingatlanokat kínáló délkeleti szektorban találhatóak. Az északnyugati szektorban például Pilisszentkereszten, Pilisvörösváron és Pilisszentivánon 5% alatt nőtt a lakosságszám, míg a délkeleti szektorban Maglód és Vecsés tartozik ebbe a kategóriába.
A települések helyi önazonosság védelme érdekében felmerült korlátozás komoly hatással lehet ugyan a fővárosi agglomeráció ingatlanpiacára, azonban szép számmal vannak még olyan lokációk, amelyek tárt karokkal várják az érdeklődőket.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







