A magyar lakások túlnyomó többsége papíron védett egy súlyos káresemény után, de ez önmagában még nem jelent valódi biztonságot.
Rákapcsoltak a vásárlók a nyaralóövezetekben is. A balatoni és a tó környékén lévő településeken található lakóingatlanok iránti kereslet közel 20 százalékkal nőtt az idén. Segíti a balatoni nyaralópiac élénkülését, hogy a budapesti lakásdrágulás miatt már nem igaz, hogy Balaton környéki ingatlanok fővárosi árszinteken mozognak. A déli parton és az északi parton is 1,1 millió forint körül átlagos négyzetméteráron kínálják az ingatlanokat, de vannak ennél jóval drágább és olcsóbb települések és ingatlanok.
A lakáspiachoz hasonlóan a nyaralópiac is erősödő pályára állt az idei év első négy hónapjában – derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely a nyárias időt ígérő hosszú hétvége apropóján bemutatja a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó környékén jellemző keresletet és árakat is.
A jelenlegi kínálat alapján a Somogy vármegyei településeken 1,1 millió forint alatt marad az átlagos négyzetméterár. Siófokot közel 1,2 milliós ár jellemzi. Ugyanakkor a balatonszemesi, balatonboglári vagy balatonszárszói ingatlanok esetében 876-954 ezer forint az egy négyzetméterre vetített átlagár.
A balatoni térségben lévő településeken található nyaralók iránti kereslet éves szinten közel 20 százalékkal nőtt a kereslet az év első négy hónapjában. Így már a három évvel ezelőtti, akkor igen erősnek mondható szintet közelíti, igaz, a járvány alatti vásárlói érdeklődést még nem érte el. A balatoni nyaralópiac élénkülését segíti az is, hogy a budapesti lakásárak 2025 első negyedévben megugrottak, így már általánosságban nem igaz az, hogy fővárosi árakon érhetők el a balatoni lakóingatlanok. A budapesti drágulás nagyban köszönhető a befektetési célú vásárlóknak, nekik a balatoni régió kevésbé volt érdekes. A tó partján és környékén fekvő településeket jellemző visszafogott drágulás pedig a Balatonra csábíthatja azokat, akiknek a második vagy harmadik, esetleg sokadik lakóingatlan megszerzése Budapesten már túl nagy falat lenne az árak szempontjából. Emellett a saját célú, nyaralóval még nem rendelkező lakásvásárló számára is vonzó alternatívát jelenthetnek a nyaralóövezetek
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Millió alatt és millió felett
Az északi parti településeken és azok környékén az átlagos négyzetméterár szintén 1,1 millió forint. A tihanyi ingatlanokat hirdetik a legmagasabb, 1,5 millió forintos meghaladó négyzetméteráron. Balatonfüreden 1,3 millió forintért kínálják az a lakóingatlanok négyzetméterét. Az alacsonyabb árkategóriába sorolható egyebek mellett Zánka, Révfülöp vagy éppen Ábrahámhegy, ahol 844-929 ezer forintos négyzetméterárral számolhatnak a vevők.
A Velencei-tó kettős szerepet kap az országos lakóingatlan-piacon belül. Egyrészt a tó közelsége miatt részben nyaralóövezet, de egyre többen választják az ottani településeket, elsősorban Velencét és Gárdonyt állandó lakhelynek a népszámlálási adatok szerint. Így a nyaralóvásárlók mellett a költözések egyik célpontjává váltak a települések. Ugyanez igaz a Dunakanyarban található településekre is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ingatlan.com adatai alapján Gárdonyban az átlagos négyzetméterár 832 ezer forint volt április végén. Velence azonban drágább, az ott eladásra kínált lakóingatlanoknál 933 ezer forinttal kell számolni. A Dunakanyarhoz köthető települések közül Kismaroson 863 ezer, Verőcén 808 ezer, Zebegényben 750 ezer forintnál tartanak az átlagos négyzetméterárak.
Jóval olcsóbb megoldást nyújt a vízparti településen ingatlant keresők számára a Tisza-tó. Az ottani lakóingatlanok átlagos négyzetméterára mindössze 343 ezer forint. A legdrágább települések közül Tiszafüreden 420 ezer, Poroszlón pedig 350 ezer forint az átlag. Ha kizárólag az árat nézzük, akkor az ország egészét nézve lehet vízparti településen lévő ingatlant találni a 300 ezer forintos kategóriától kezdve a másfél milliósig. Ennek köszönhetően a nyaralóvásárlást tervezők közül szinte mindenki tud a pénztárcájának megfelelő ingatlant találni, ha áttekinti a teljes kínálatot
- fogalmazott az ingatlan.com szakértője.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







