Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Figyelem! Változnak a lakcímkártya, személyi, jogosítvány kiállításának szabályai: erről minden magyarnak tudnia kell
Május 1-jétől egységesen „Magyarország Kormánya” szerepel majd minden új hatósági igazolvány kiállítójaként. A változás formai jellegű, az okmányokat továbbra is a megszokott hatóságok állítják ki. A cél az állami dokumentumok arculatának és jogi megjelölésének egységesítése.
Május 1-jétől minden újonnan kiállított személyazonosító igazolványon, útlevélen, parkolási engedélyen és más hatósági okmányon egységesen „Magyarország Kormánya” (rövidítve: MK) szerepel majd kiállítóként – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent 89/2025. (IV. 30.) Kormányrendeletből.
A kormány ezzel formai szinten egységesíti a központi hatóság által kibocsátott igazolványokat, és a kiállító szervezet nevének egységes megjelenítésével kívánja átláthatóbbá és egységesebbé tenni a hivatalos dokumentumokat.
A változás gyakorlati szempontból nem érinti az embereket: az okmányokat továbbra is az illetékes hatóságok állítják ki, legyen szó például a kormányhivatalokról vagy a rendőrségről. A rendelet kifejezetten rögzíti, hogy a kiállítóként feltüntetett „Magyarország Kormánya” megjelölés nem érinti a hatáskör gyakorlóját,
vagyis a dokumentumok mögötti ügyintézés rendszere nem változik.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A jogszabálymódosítás a következő dokumentumokat érinti:
- a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban kiállított személyazonosító igazolványok,
- útlevelek,
- a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványai,
- a járműokmányok,
- valamint minden más olyan hatósági igazolvány, amelyet a központi nyilvántartások alapján adnak ki.
Ezeken eddig jellemzően az eljáró hatóság neve – például a Belügyminisztérium vagy a Miniszterelnöki Kabinetiroda – szerepelt. Ezzel egy időben a kormány hatályon kívül helyezte a korábbi, 2025 februárjában elfogadott ideiglenes rendeletet (22/2025. Korm. rendelet), amely ugyanezt az elvet vezette be. A mostani döntéssel az MK-jelölés rendes jogrendbe került át, így hosszú távon meghatározza az állami okmányok arculatát. Az átlagembernek nincs teendője, a május 1-je után kiállított új okmányokon már automatikusan megjelenik az új kiállítói megjelölés, de a régi okmányokat is lehet használni a lejáratig.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







